Kásler: a kórházban ápoltak 60 százaléka oltatlan, biztos, hogy kelleni fog egy negyedik oltás is

Ország
Koronavírus

Elkezdődött Magyarországon a koronavírus-járvány ötödik hulláma, és ha nem jön újabb mutáció, valamint nem nő jelentősen az átoltottság, akkor a csúcsán 13 ezer is lehet a napi fertőzések száma, 8-9 ezer kórházban ápolttal és napi 200 halottal – mondta Kásler Miklós az Inforádiónak adott interjújában.

Az egészségügyért is felelős miniszter adatai szerint a negyedik hullám alkalmával, tehát az elmúlt év szeptember 7-e és az idei év január 3-a között 456 ezer magyar fertőződött meg, akik közül 17 ezren szorultak kórházi kezelésre.

A kórházba kerültek 60 százaléka nem részesült oltásban, 40 százalékuk azonban igen.

1850 személyt kellett intenzív osztályon kezelni, közülük 70 százalék nem volt oltott, és 30 százalék vette fel a vakcinát. A 450 ezer fertőzöttből 9485 ember hunyt el, ami 2,1 százalékos halálozási arányt jelent, szemben a megelőző hullámokkal, ahol ez az arány majdnem 4 százalék volt.

Kásler felidézte, hogy három komoly klinikai vizsgálat indult Magyarországon, egyik egy epidemiológiai vizsgálat volt. Erről közölte, hogy

a 2021 januárja és májusa között beoltott 3,7 millió ember adatait vizsgálva kijelenthető a két oltás abban az időszakban a fertőzéssel szemben 69-89 százalékos védelmet adott, a halálozás ellen 88-98 százalékot. Ez mind az öt vakcinára egyértelműen vonatkozik.

A miniszter ismét emlékeztetett, hogy az ellanyagszint az immunitásnak csak az egyik komponense (létezik sejtes immunitás is, amit viszont nagyon sok paraméter alapján lehet megállapítani).

Ami az ellenanyagszintet illeti, az első oltás után – mind az 5 vakcina esetében – az egy hónap alatt csak csekély mértékben nőtt, majd a második oltás után – szintén egy hónapot követően – nagyon jelentősen megemelkedett, ami aztán fokozatosan csökkenni kezdett, és nagyjából a negyedik hónap után már több tíz százalékkal, a hetedik hónapra pedig szinte teljesen lenullázódott. Mindez azt jelenti, hogy ha az ellenanyagok szintjét vesszük alapul, akkor a harmadik oltást a 4-6. hónap között el kell beadni. A harmadik vakcina rendkívüli mértékben megemeli az ellenanyagszintet, ami aztán hosszú időn keresztül fennmarad – hangsúlyozta a tárcavezető.

Amennyiben a sejtes immunitást nézzük, akkor azt lehet tapasztalni, hogy az első oltás után egy hónapon belül jelentős a sejtes immunitás növekedése, két hónappal később éri el a maximumot, és csak a hetedik hónap után csökken jelentősen. A harmadik oltás időpontja után egy-másfél hónapon belül ismét rendkívül magas az emelkedés, és körülbelül 6-7 hónap után csökken jelentősen.

Kásler Miklós kijelentette: teljesen biztos abban, hogy számolni kell a negyedik oltás szükségességével, az egészségügyi kormányzat pedig számol is ezzel.