Tornóczky Anita lett idén a Konyhafőnök

Ország

Tornóczky Anita nyerte A Konyhafőnök VIP idei, hatodik évadát. Anita végig kiválóan teljesített a megmérettetés során.

Anita nyereménye tízmillió forint, a Blikknek elárulta, mire költi ezt a pénzt, és arról is mesélt, hogyan élte meg a versenyt.

Alapvetően nem azzal az elhatározással indultam a versenynek, hogy mindenképp nyerni szeretnék, de persze mélyen ott volt bennem, hogy jó lenne ha a végén az én nevemet mondanák ki. A győzelemnél sokkal jobban érdekelt az út, hogy mit tanulhatok azoktól, akik a szakma csúcsán állnak

– mondta Anita, aki nagyon élvezte a forgatást, igaz, egyszer agyrázkódást is szenvedett, amikor elesett. Az ottani egészségügyi stáb javasolta is neki, hogy menjen kórházba, de ő nem akarta otthagyni a versenyt.

Tornóczky Anita Rácz Jenőtől hatalmas elismerést kapott: a séf elmondta neki, ő az egyik legtehetségesebb versenyző, akit látott az eddigi Konyhafőnök szériákban, és akár ezzel is foglalkozhatna a jövőben. Anita szíve azonban a kutyáké, kutyakiképző és állatmentő, a tízmillió forintot is a kutyusokra szeretné költeni.

A nyereményből egy olyan központot szeretnék létrehozni, amely kutyákkal kapcsolatos problémákkal foglalkozik. Azt elképzelhetőnek tartom, hogy ott a kutyák táplálkozásáról is tanácsokat adunk, mert hihetetlen, hogy sokan milyen rosszul etetik a kedvencünket, és hogy ez mennyi problémát okoz

– mondta az újdonsült Konyhafőnök.

Fotó: Facebook/akonyhafonok/