A szakértők szerint is fekete párduc kószálhat Kiskunhalas környékén

Ország

Biztonsági kamera készített felvételt Kiskunhalasnál egy fekete színű, nagymacskának tűnő állatról – számoltunk be róla korábban.

A rendőrség most azt közölte, a videót elemezve az elsődleges vizsgálatok alapján a felvétel valódi. Ezen felül a szakemberek véleményei alapján egy fekete párduc lehet a felvételen. A szakértő elmondta, hogy:

  • a ragadozó kutya, macska, kecske méretű állatokkal táplálkozik,
  • alapvetően rejtőzködő életmódot folytat,
  • az állat kiszámíthatatlan, mivel vélhetően eddig emberek között élt fogságban,
  • nagy terület bejárására képes.

A rendőrök a társszervekkel együtt a külterületen élőket folyamatosan tájékoztatják a vadállattal kapcsolatos információkról. Kérjük, hogy Önök is értesítsék a térségben élő – többek között internetet nem használó – hozzátartozóikat! A társszervekkel együttműködve technikai eszközök telepítésére is sor került a szakemberek által meghatározott helyszíneken.

A videó közzététele óta több bejelentés érkezett a rendőrségre, azonban azok közül csak egyet lehetett a keresett állathoz kötni. Ezen információk alapján a kiskunhalasi rendőrök azonnal a megjelölt helyszínre mentek, ami a korábbi felvételen látható területtől nem messze volt. Az egyenruhások nem találták a ragadozót, azonban valószínűsíthetően a nyomait látták a helyszínen.

A rendőrség arra kéri a környéken élőket, hogy ha információval rendelkeznek az állattal kapcsolatban, vagy látták, azonnal hívják a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon, vagy a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikét.​