Két kollégája erőszakolhatott meg egy rendőrnőt, mert “nem adta oda magát”

Ország

A Készenléti Rendőrség egyik bevetési alosztályán dolgozó Zsiga Katalin őrmester azt állítja: két kollégája megerőszakolta őt, miután elkábították – írja a Blikk.

Zsiga Katalin őrmester pár nappal ezelőtt tett feljelentést a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészségen.

Az egészből csak arra emlékszem, hogy miután letelt a szolgálat, megvacsoráztunk, majd nekem kicsit fájt a fejem, úgyhogy elmentem aludni a panzióban, ahol elszállásoltak minket. Egyébként sem vagyok nagy társasági ember, nem járok bulizni, nem iszom alkoholt, amit a többiek is tudtak. Reggel még rosszabbul voltam, fájt a fejem, görcsölt a hasam. A határról visszafelé tartó úton el is ájultam. Arra tértem magamhoz, hogy egy parkolóban vagyunk, az ablak le van húzva, én meg vérzem

– idézte fel Katalin a lapnak az emlékeit.

Arról, hogy mi történt, úgy szerzett tudomást, hogy egy kollégája elküldte neki azt a videót, amin az látszik, hogy két kollégája, egy törzsőrmester és egy főtörzsőrmester megerőszakolja.

A nő azt állítja, amikor ezt megtudta az egyik erőszaktevő, nemcsak beismerte a tettét, de azt is elmondta, hogy mindez azért történt, mert a nő nem adta oda magát. Katalint állítja: a kollégája megfenyegette őt arra az esetre, ha a történtekről beszélni mer.

“Azt mondták, hazudok, kitaláltam az egészet, aztán el akartak vitetni a pszichológiára az éjszaka közepén, hogy bolondnak nyilvánítsanak. Üvöltve tiltakoztam, amit hallott az édesanyám a kihangosított telefonomon.”

Ezután a rendőrnőt szabadságra küldték, majd közölték vele, hogy telefonon értesítik a fejleményekről.

Az ügyben a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség minősített szexuális erőszak bűntette miatt rendelt el nyomozást.