Moldova György

Újra megnősül a 87 éves Moldova György

Ország

Az egyik legolvasottabb kortárs írónk, Moldova György tavaly veszítette el feleségét. Most, 87 évesen újra megnősül.

Moldova György felesége tavaly hunyt el daganatos betegsége következtében. Több mint 50 évig voltak házasok. Moldova György úgy érzi, meggyászolta feleségét, akinek halála után lelki társra talált Palotás Katalin irodalmi szerkesztő személyében. Kiderült, Katalin már nagyon régóta szerelemmel szereti az írót.

Gyönyörű, felkavaró és fájdalmas történet az övék. Olyan történet, amely erőt adhat bárkinek, s példát mutathat azoknak is, akik azt mondják: már késő – írja a Blikk.

Lehet, hogy túl szentimentális lesz, amit most mondok, de amikor több mint húsz évvel ezelőtt bemutattak minket egymásnak Gyurival, azt gondoltam, ő az a férfi, aki hozzám tartozik, aki a társam lehet. Naiv gondolat volt, ő szerette a feleségét és ragaszkodott hozzá. Mégis… valahogy a közös munka során egészen közel kerültünk egymáshoz. Vártuk, hogy találkozhassunk, vártuk, hogy a másik szemébe nézhessünk

– árulta el most a lapnak Palotás Katalin, aki hozzátette: Moldova György megmondta neki, nem hagyja ott a családját.

Megpróbáltam nélküle élni. Többször is férjhez mentem, s nem tagadom, közben Gyurit képzeltem oda magam mellé. Aztán egyedül maradtam, s tavaly ő is elveszítette a feleségét. Onnantól egymásba kapaszkodunk…

– mondta Katalin, akit Moldova György a sors ajándékának tart felesége elvesztése után.

Katalin csodálatos nő és tökéletes társ. Megpróbál vigyázni rám, és hát nem kéne beszélnem erről, mert ez a mi kettőnk magánügye és titka, de mégis örömmel és büszkén mondom, hogy összeházasodunk. Ez lesz életem utolsó esküvője

– mesélte Moldova György a Blikknek. A szépkorú, ugyanakkor mégis ifjú szerelmesek még idén decemberben oltár elé állnak.

Fotó: dfp.hu