Ő nyerte a Ninja Warriort, elmondta azt is, mire költi a tízmilliós nyereményét

Ország

Péntek este véget ért a Ninja Warrior, kiderült, idén ki nyerte a 40 országban sikerrel futó műsort hazánkban.

Harmat Chris már több külföldi Ninja Warriorban is szerepelt, névjegyévé vált, hogy egy-egy akadályt szaltóval fejez be, ezzel hamar belopta magát a hazai nézők szívébe is. A döntőben ő és a Ninja Warrior első évadának győztese, Gyömrei Máté mérhették össze erejüket. A kérdés az volt, melyikük ér hamarabb a 20 méter magas Midoryama tetejére.

Tényleg egy hajszálon múlt, hogy Máté előtt sikerült végeznem, elképesztően komoly ellenfél volt, nagyon tisztelem

– nyilatkozta győzelme után a Borsnak Harmat Chris. A Svájcban született magyar világbajnok és világkupa győztes parkouros azt is elmondta, hogy mivel nem ért fel 30 mp alatt az akadály tetejére, így nem avathatták ninjává, mégsincs hiányérzete, mert így is messze túlszárnyalta korábbi eredményeit, a győzelem csak ráadás számára.

Mindig a mostban éltem, ritkán raktam félre pénzt

– árulta el a lapnak Chris, aki ezért most úgy döntött, 10 millió forintos nyereménye egy részét félreteszi, egy részét pedig annak a teremnek a fejlesztésére fordítja, amit nemrég nyitott a barátaival. És ez még nem minden. Chris a második helyezett Gyömrei Máténak is ad valamennyit a pénzből, mert szerinte ő is megérdemli.

Az utolsó megmérettetést és a győzelem pillanatait Chris megosztotta közösségi oldalán is:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Christian Harmat (@harmatchris) által megosztott bejegyzés

Fotó: Instagram/harmatchris