Elfojtott izgalom bizsergeti az országot – Ma kiderül, vajon kit választanak a Fidesz elnökévé

Ország

Ma tartja 29. tisztújító kongresszusát a Fidesz, ezen szavaznak a pártelnökről és a négy alelnök személyéről – tájékoztatta az MTI-t Hollik István, a párt kommunikációs vezetője. Kósa Lajost  is újraválaszthatják alelnöknek.

Több mint kétezer résztvevővel számolnak azon a kongresszuson, amelyet a budapesti Hungexpo területén tartanak.

1472 küldött érkezik több mint 800 településről az ország minden pontjáról – számolt be Hollik István. Hozzátette: rajtuk kívül még mintegy hatszáz meghívott vendéget várnak, diplomatákat, tudósokat, művészeket és sportolókat.

Hollik István hangsúlyozta: a kongresszuson minden járványügyi szabályt betartanak, a résztevők közül mindenki be van oltva. Azt is közölte, hogy  a délelőtt 10 órakor kezdődő esemény házigazdái Koncz Zsófia országgyűlési képviselő és Zsigó Róbert államtitkár lesznek.

A tisztújító kongresszuson a küldöttek szavaznak a pártelnökről. Erre a posztra az egyedüli jelölt Orbán Viktor miniszterelnök, akit legutóbb két éve választottak elnöknek a küldöttek. (Orbán Viktor 1993-2000 között, illetve 2003 óta a Fidesz elnöke.)

Orbán Viktor közösségi oldalán egy imázsfilmmel is kedveskednek a követőknek. (a szerk)

 

A debreceniek egy része már elindult a kongresszusra. Erről Pósán László számolt be közösségi oldalán.

Megérkezett a helyszínre a debreceni csapat

A párt alelnökei közül vasárnap újraválaszthatják Kósa Lajost, Kubatov Gábort és Németh Szilárdot, ugyanakkor a családügyi tárca nélküli miniszteri posztot betöltő Novák Katalin helyére új alelnököt választanak.

Erre a posztra sajtóértesülések szerint Gál Kinga európai parlamenti képviselő a legesélyesebb jelölt.

Hollik István elmondta: a kongresszuson beszédet mond Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, Varga Judit igazságügyi miniszter, Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára és Gyopáros Alpár, a Magyar falu program kormánybiztosa is.

Beszédet tart még Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője és Kocsis Máté országgyűlési frakcióvezető is. Végül fél három körül a megválasztott pártelnök mondja el elnöki beszédét.

(MTI)

Továbbra is Kósa Lajos a Fidesz debreceni elnöke, a vezetőség tettre kész

Kósa Lajost megválasztották a Fidesz alelnökévé, Orbán is legyőzte nem létező vetélytársát