Márki-Zay: “Orbánban és Szijjártóban semmi keresztény nincs”

Ország

A magyar adófizetők pénzéből fenntartott, és a Fideszt a választási évben 130 milliárd forintból támogató közmédia egyelőre csak gyurcsányozgatja az ellenzéki előválasztás győztesét.

Így hát Márki-Zay Péter kénytelen volt az amerikai CNN-nek interjút adni angolul, az ATV stúdiójából.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt Christiane Amanpour műsorában gyermekkora óta gyakorló katolikusként hangsúlyozta:

szerinte Orbánban és Szijjártóban semmi keresztény nincs.

Megemlítette azt is, véleménye szerint a gyűlöletpropaganda mögött Orbánék, mint bármely más európai ország, ugyanúgy beengendek pénzért letelepedési kötvényes bevándorlókat és vendégmunkásokat is. Amiben Márki-Zay változtatna, az a „gyűlöletkampány felszámolása” és az „emberséges bánásmód a menekültekkel szemben, akárhonnan is érkezzenek hozzánk”.

A műsorvezető arról is megkérdezte a miniszterelnök-jelöltet, hogy mennyire látja lehetetlennek Orbán Viktor legyőzését annak tükrében, hogy a műsorvezető szerint a Capitolium 2021. január 6-i ostroma is bizonyítja:

már ott sem működnek rendesen a demokrácia intézményei.

Márki-Zay válaszul kifejtette:

szerinte még így is ég és föld a különbség a két ország között, mivel az USA demokratikus fékei és ellensúlyai működnek, ugyanúgy ahogyan a szabad sajtó is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük