Továbbra is tagadja VV Fanni meggyilkolását B. László

Ország

Újabb külső helyszíni tárgyalásra került sor VV Fanni meggyilkolása ügyében kedden. A gyilkossággal gyanúsított B. László a helyszínen is tagadta, hogy megölte volna Fannit.

Siófokon, a B. László volt apartmanjának helyet adó lakóparknál kezdődött a keddi bejárás. A vád szerint B. László VV Fanni testét autója csomagtartójában az angyalföldi apartmanból előbb Siófokra, majd Dunavecsére vitte, hogy aztán Szalkszentmártonnál a Dunába dobja azt.

Fanni eltűnésének estéjén Siófokra hajtott B. László, aki síoverálba öltözött, kesztyűt húzott, majd ismét autóba ült. A hatóság bizonyítékai szerint Siófokról Sóstó irányába hajtott, az úton megszabadult a nála lévő bőröndöktől, amiben Fanni ruhái voltak. B. László ezen a helyszínen a bírói kérdésre azt felelte, hogy nagyon hideg volt aznap este, azért öltözött így fel – írja a Bors.

A gyanú szerint a kocsi csomagtartójában ott lehetett Fanni holtteste, B. László pedig azért haladt erre, mert kereste a megfelelő helyszínt, ahol megszabadulhat tőle. A bíróság kérdésére, hogy miért autózott arra, B. László azt felelte, hogy “éppen a volt barátnőjével veszekedett telefonon, nem célirányosan ment, csak autózott.”

A bírósági konvoj ezek után elindult Szalkszentmárton felé, ahol az FBI vizsgálata szerint B. László a Dunába dobhatta VV Fanni holttestét.

B. László itt semmilyen érzelmet nem mutatott, a bíró kérdésére azt is elmondta, ő a gyanú időpontjában nem is tartózkodott a helyszínen. Korábban azonban azt vallotta, ott járt, amire a bíró fel is hívta a figyelmét. Erre a gyanúsított azt mondta, nem tudja megmondani, pontosan mit és miért tett, merre járt, mert a barátnőjével veszekedett. Csak ezt ismételgette.

Érdekes közjáték is történt a helyszínen: egy horgászó idős út emondta, hogy nagyon jól ismeri a folyót, ami bizony képes örökre elnyelni egy testet.

Öt évvel ezelőtt két férfi horgászott itt egy kis ladikkal. Jött egy déli szél, és soha többé nem látta őket senki. Még a ladik is nyomtalanul eltűnt. Nagy és veszélyes folyó ez, itt hat és tíz méter körüli a mélysége. Nem példanélküli, hogy egy holttest soha nem kerül elő.

– mondta. Így ért véget a keddi rendkívüli tárgyalás VV Fanni meggyilkolásának ügyében. B. László továbbra is hallgat.

Fotó: Bors