Megfenyegették Nótár Maryt és családját

Ország

Nótár Mary peres ügye korábbi menedzsmentjével véget ért, az énekesnőnek nem kell többé a fenyegetésektől tartania.

Évekig zajlott egy jogvita Nótár Mary és korábbi menedzsmentje között. Míg Nótár Mary azt mondta, személyi szabadságát is korlátozta a menedzsment, a cég bevételkiesésre hivatkozva 88 millió forintot követelt tőle. Nótár Mary viszont azt állítja, a cég okozott neki százmilliós veszteséget azzal, hogy letiltották a klipjei megjelenését és trükköztek a lemezeladásokkal is.

A fenyegetésekkel kapcsolatban pedig így nyilatkozott a Borsnak:

Onnantól kezdve, hogy kiálltam magamért, és szóvá tettem, hogy nem vagyok elégedett azzal, ahogyan a pénzügyeket kezelik, pokollá tették az életemet. Folyamatosan zaklattak és fenyegettek engem és a családomat is. Szó szerint rettegésben éltem, mert miután engem fogva tartottak, nem tudhattam, hogy mikor bántanak engem vagy a szeretteim közül valakit.

Nótár Maryt megviselték a történtek, a fenyegetések miatt rémálmai is vannak, a százmilliós veszteséget pedig mindenképpen szeretné behajtani volt mendzsmentjén. Az énekesnő Facebook oldalán mondott köszönetet a bíróságnak eddigi munkájáért, hogy ilyen alaposan kivizsgálták az ügyét.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük