Szabó Tíme kínai Fidesz-zászlóval a parlamentben

Jakab Péter után Szabó Tímea is gigabírságot kapott Kövér Lászlótól – egy zászló miatt

Ország

9,6 millió forintra büntette a házelnök a Párbeszéd képviselőjét.

Most kaptam a levelet: Kövér László 9,6 millió forintra büntetett, amiért kitűztem a Fidesz-logóval összemontírozott kínai zászlót aznap, amikor megszavazta a Fidesz, hogy a Kínai Kommunista Párt megrendelésére idetelepítik a Fudan Egyetemet

– írja. Majd hozzátette azt is: nem meglepő az időzítés, hiszen ma van a Kínai Kommunista Párt 100. születésnapja.

Majd így folytatja:

Hiába erőlködik egyébként Kövér házmester és Orbán Viktor, nem ijedek meg, és főleg nem hátrálok meg az ország függetlenségéért folytatott küzdelmünkben!

Nem hagyom, hogy Orbán egy 450 milliárd forintos kínai hitellel minden magyar embert 110 ezer forinttal, minden 2 gyerekes családot közel félmillió forinttal adósítson el egy olyan kínai egyetem miatt, amely elveszi a vidéki magyar fiatalok lakhatását, ahova a magyar diákoknak évi 2,5 millió forint a tandíj, és amely a kínai titkosügynökök búvóhelye lesz!

Folytatom a küzdelmet, nem hátrálok meg! Nem adjuk az országunkat a Kínai Kommunista Pártnak!

Itt Magyarország függetlensége a tét!

– írja Szabó.

Rekordösszegű, közel 10 milliós büntetést kapott Jakab Péter a leficsúrozott Kövér Lászlótól