Megszavazta a Fidesz és a Jobbik a homofób elemekkel tarkított pedofiltörvényt

Ország

Hadd mossák szépen össze az emberek a pedofíliát a homoszexualitással.

A parlament 157 igen és egy nem szavazat mellett megszavazta a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről szóló törvényt, amit a múlt héten homofób módosítókkal egészítettek ki.

Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs független képviselők mellett hétfőn a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd bejelentette: bojkottálják a mai szavazásokat, a Jobbik viszont azt közölte, megszavazzák a javaslatot, mert a párt mindig is azon az állásponton volt, hogy Magyarország érdeke a szexuális és pedofil jellegű bűncselekmények jelenleginél sokkal súlyosabb büntetése.

A javaslat megtiltja a 18 éven aluliak számára a homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítését és megjelenítését is.

Így tilos lesz 18 éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat (így reklámot is) elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést ábrázolja, vagy a homoszexualitást „népszerűsíti, jeleníti meg”.

Sikerült a Fidesznek összemosnia a pedofíliát a melegekkel, listáznák a mai tüntetés résztvevőit

Iskolákban pedig csak olyan szervezet tarthatna szexuális felvilágosítást, amelyet egy állami szerv nyilvántartásba vett.

A törvény elfogadása nem segít az amúgy sem túl magas tájékozottságú közvélekedésen, amely – elsősorban az alacsonyabb iskolázottságúak körében – még mindig jelentős részben az, hogy a pedofilok egyenlőek a homoszexuálisokkal.