OKF-vezető: ezért hal meg a lélegeztetőgépre kötött betegek 80 százaléka

Ország
Koronavírus

A járványhelyzetről beszélt az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese a Hír TV esti műsorában.

Dr. Takács Péter információi szerint a Covid-osztályokon az intubált, lélegeztetett betegek 80%-ának az életét nem tudják megmenteni az orvosok. A  halálozási arány négyszer több, mint egy normál intenzív osztály esetében.

A magas halálozás a főigazgató-helyettes szerint a betegség jellegéből fakad, és nem a magyar szakemberek tudásának hiányából

– tette hozzá.

Takács szerint akkor sem lélegezhetünk fel, ha meglesz a 3 millió beoltott, mert közülük a többség részleges védettséggel rendelkezik, miután még csak az első dózist kapta meg.

Mindenkit arra kért, hogy tartsuk be a járványügyi előírásokat.