Bige László: Mészáros lesz ennek az első áldozata

Ország

A Partizánnak adott interjút Bige László műtrágyakirály, Magyarország egyik leggazdagabb embere.

A hatalom által az utóbbi években rendszeresen vegzált vállalkozó házi őrizetben van, ezért otthonában fogadta Gulyás Mártont.

Bige elmondta, véleménye szerint egy Csányi Sándor OTP-vezérrel fennálló régi konfliktusa miatt akarják kicsinálni, és az állami szervek a NER-rel jó kapcsolatban álló Csányi érdekében vegzálják őt.

Két ember feljelentette magát, majd vádalkut kötött a rendőrséggel, és azt mondták, hogy abból a pénzből, amivel megkárosították a magyar államot, Bigének osztottak vissza, de nem kaptak cserébe semmit. Ugyanakkor szerinte az különös, hogy egy 2010-es eseményre hivatkoznak az emberek, akik a rendőrséghez fordultak, vagyis 10 évet gondolkodtak az önfeljelentésen

– foglalta össze az ügyet.

Bige Lászlóegyáltalán nem tart tőle, hogy nem tudja majd bizonyítani az ártatlanságát.

Azt is elárulta, hogy

2010 után egy ideig ő maga is évente több százmillió forinttal támogatta a Fradit, hogy ezért cserébe egy számára kellemetlen adónemet eltöröljenek. Később ezt visszahozták, azóta nem is fizet a klubnak.

Csányi Sándort korábban “jó csókának” tartotta, de az OTP-vezérnek 2008 decemberében volt egy mondata, amit rossz szemmel nézett (hogy ez pontosan mi volt, nem árulta el, csak annyit: „olyasmit idézett, ahogy ők eljártak sok mindenkivel szemben,”), majd jött a január, amikor gondolkodott ezen az egyetlen mondaton, februárban pedig az OTP egyszer csak felmondta a Bige-cégek hiteleit.

Nyomkövetőt kap Bige László

A milliárdos azt állítja, kétszer történt olyan, hogy megüzenték neki, hogy ha elmegy Magyarországról, szabad elvonulást kap. Ő erre azt válaszolta, hogy Romániából már egyszer elment, de innen nem fog elmenni.

Összességében úgy gondolja, hogy azért zajlik cégei ellen és ellene ez a sok eljárás,

mert szívesen megszereznék a tulajdonát, de túl sokat ér, ezért pénzért nem szeretnék piaci áron megvenni, inkább tönkreteszik és aztán elveszik, de nem fog sikerülni.

Az esetleges ellenzéki szerepvállalásáról úgy vélekedik, ő alapvetően mindig politikafüggetlen volt, de „ha mindenáron át akarnak állítani egy oldalra, megtehetik”. Más szerepet vállalna, mint korábban Simicska Lajos.

Bige László azt is elmondta,

elég sok eszköz (vagyon, információ, dokumentumok) van a kezében, és ha nagyon kell, akkor fogja használni.

Mészáros Lőrincről pedig annyit mondott: őt legfeljebb csak sajnálni tudja, mert véleménye szerint

„ő lesz ennek az első áldozata”.