Majka oxigénkezelés

Majka oxigénkezelést kap a kórházban

Ország

Még mindig kórházban van.

Pénteken tudatta rajongóival Majoros Péter, vagyis Majka, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést. A hétvégén még otthonában küzdött a betegséggel, ám hétfőn bent tartották a kórházban. Majka egy ismerősét kísérte el, de bent kiderült, hogy valami nem stimmel a tüdejével.

A rapper keddi videójában azt mesélte, konkrétan már szinte csak covidosok vannak a kórházban. Majka szerint meg kell értetni mindenkivel, hogy az, amit látnak és hallanak erről az egészről, a töredéke annak, amilyen valójában ez a betegség. Ami a legrosszabb ebben, hogy úgy fordul át egyik pillanatról a másikra, akár halálos betegséggé, hogy előtte nincs nagy tünet.

Majd állapotáról is beszámolt:

Sajnos, nem volt jó a laborom, meg a mellkas CT-m, ezért kellett itt maradni, voltak foltok a tüdőn, ami arra utal, hogy tüdőgyulladás van. Ebből lehet a baj, egyik pillanatról a másikra. Tegnap óta kapok szteroidokat, antibiotikumot és friss oxigént. A reggeli eredményem már jobb volt, mint a tegnap esti

– vázolta Majoros, aki abban reménykedik, hogy reggel már jobb leletei lesznek, és hamarosan hazaengedik.