Cseh Katalin, Momentum

Cseh Katalin levélben fordult az operatív törzshöz

Ország

A Momentum EP-képviselője azért írt levelet, hogy megtudja, kik azok a járványügyi és egészségügyi szakemberek, akik ott vannak a törzs ülésén és kikérik a véleményüket.Ugyanis azok közül a szakemberek közül, akiket a közvélemény tavasszal úgy ismert meg, mint a kormánynak is tanácsot adó járványügyi és egészségügyi szakértők, ma többen a tesztelési kapacitás növelését sürgetik, a zárt térben történő maszkhasználat fontosságára hívják fel a figyelmet, illetve az idősekre vonatkozó vásárlási idősáv visszavezetetést is felvetik. Volt olyan szakértő is, aki úgy fogalmazott, a kötelező iskolai hőmérőzés szakmailag és járványügyileg is irreleváns döntés – olvasható a bejegyzésben.

Cseh Katalin azt írja, mégis azt látjuk, hogy a járvány második hullámának idején a szakemberek javaslatai és az Operatív Törzs, valamint a kormány meghozott intézkedései jelentősen eltérnek egymástól. Sőt, előfordult az is, hogy egy járványügyi szakértő megszólalása után egy államtitkár mindössze annyit mondott, „az első hullám idején is előfordultak ilyen riogatások.”

Az elmúlt napokban közölt hivatalos koronavírus-adatokból azt látjuk, hogy több esetben is ezer fölötti a regisztrált új esetek száma, miközben szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a tesztelési kapacitás elérte a felső korlátot.

Mindezek után az alábbi kérdésekkel fordult az EP-képviselő az Operatív Törzshöz:

  1. Kik azok a virológusok, járványügyi és egészségügyi szakemberek, orvosok és szakértők, akik jelen vannak az Operatív Törzs ülésén, akár állandó jelleggel, akár a belügyminiszter felkérése után meghívással?
  2. Megfogadja-e ezeknek a szakértőknek a javaslatait a kormány?
  3. Ténylegesen elérte-e a felső határát a tesztelési kapacitás? Illetve terveznek-e ezen bővíteni?

A kormány számára is egyértelműnek kell lennie, hogy a koronavírus-járvány okozta egészségügyi kihívások ellen csak úgy lehet sikeresen küzdeni, ha a döntéshozók kikérik, meghallgatják és megfogadják az egészségügyi szakértők, virológusok és járványügyi szakemberek tanácsait – írta a képviselő.

Kik a kormány járványügyi szakemberei? – Levélben fordultam az Operatív TörzshözAzért írtam levelet, hogy megtudjuk,…

Közzétette: Cseh Katalin – 2020. október 12., hétfő