Lélegeztetőgép, koronavírus

Nem ezt ígérte Orbán – az orvosi kamara nem fogadja el a törvénytervezetben szereplő bértáblát

Ország

Levelet írt a Magyar Orvosi Kamara Kásler Miklósnak a bértáblával kapcsolatban – vette észre a hvg.hu.

A kamara azt kifogásolja, hogy a törvény nem terjed ki azokra, akik vállalkozóként működnek, valamint az alapítványoknál, kht.-knál és magánszolgáltatóknál dolgozó alkalmazottakra. Azt írják, azzal egyetértenek, hogy az alapellátásban dolgozókat nem kell kötelezően e törvény hatálya alá vonni, „de számukra – nem e törvényben, de elfogadásával párhuzamosan – sürgetően szükséges a hasonló jövedelem biztosításának ígéretét adni”.

Elfogadják, hogy szükséges korlátozni a másodállás vállalását, de a szervezet szerint ennek feltételeit kormányrendeletben kell rögzíteni, hogy a döntés ne az elbíráló egyedi megítélésén alapuljon.

Orbán: soha nem látott mértékű béremelést kapnak az orvosok, a hálapénzt “kivezetik”

A MOK szerint a személyes közreműködés lehetőségének egylépcsős, felkészülési idő nélküli kivezetése számos intézményben komoly működési zavart okozhat. Példaként az aneszteziológusokat és a patológusokat hozzák.

Nehezményezik azt is, hogy a tervezet lehetőséget ad az általuk javasolt alapbértől lefelé történő eltérésre.

Az illetménnyel kapcsolatban problémaként jelölték meg, hogy a bértábla nem kezeli a képesítésbeli különbségeket.

A MOK kiemeli, hogy a jogszabály bonyolultsága és a rövid rendelkezésre álló idő miatt a tervezet megvizsgálása nem volt könnyű feladat, és a teljes áttekintésre emiatt nem is kerülhetett sor, így nem tartják kizártnak a korrekciók későbbi felvetését sem.

(hvg.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük