Fekete-Győr András

“Orbán bilincsben akar látni” – vádat emeltek Fekete-Győr András ellen

Ország

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kedden öt ügyben, 6 vádlott – köztük Fekete-Győr András és Szarvas Koppány Bendegúz – ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az MTI-vel.

Keresztes Imre azt írta: vádirati tényállások szerint a 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon részt vevő vádlottak a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfalba különböző tárgyakat – köztük üveget és pirotechnikai eszközt – dobtak, illetve tüntetőtársaikat és a rendőröket lökdösték azért, hogy a sorfalat áttörjék.

A vádlottak erőszakos magatartásukkal jogszerű eljárásukban akadályozták a rendőröket, akik a létesítménybiztosítási feladataikat emiatt csak megnehezítve tudták ellátni – közölte a főügyész. Hozzátette: az elkövetők részben egymástól külön, egyes esetekben pedig közösen cselekedve, csoportosan követték el a cselekményeiket.

A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségéről szóló törvényre tekintettel az ügyészség a vádiratok többségében azt indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakkal szemben tárgyalás nélkül, büntetővégzéssel hozzon döntést, és próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki rájuk. Egy vádlottra azonban végrehajtandó szabadságvesztést kértek, őt korábban csoportosan elkövetett garázdaság miatt már korábban próbára bocsátotta a bíróság. Esetében az ügyészség nem látott lehetőséget egyszerűsített eljárásra, így azt kérte a vádhatóság, hogy az ő ügyében a bíróság az általános szabályok szerint járjon el.

Keresztes Imre emlékeztetett: a nyomozó ügyészség hasonló ügyekben eddig kilenc ember ellen emelt vádat, amelyekben a bíróság – hat esetben pedig már jogerős – ítéletet is hozott. A bíróság öt esetben 1 év vagy az alatti felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a vádlottakat, míg egy vádlottat 1 év 8 hónap, 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt.

Az ügyészség 2019. április 3-án jelentette be, hogy gyanúsítottként hallgatták ki Fekete-Győr Andrást, a Momentum Mozgalom elnökét hivatalos személy elleni erőszak miatt. Akkor azt írták: a gyanúsított 2018. december 13-án este a Parlament főlépcsőjénél az épület védelmére felsorakozott rendőrök felé célzottan egy meggyújtott füstképző eszközt hajított, és a kibocsátott füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését akadályozva megnehezítette a létesítménybiztosítási rendőri intézkedést. Fekete-Győr András akkor panasszal élt a gyanúsítás ellen és nem tett vallomást.

Az ügyészség ugyancsak 2019 áprilisában Szarvas Koppány Bendegúzt is hivatalos személy elleni erőszak miatt hallgatta ki, aki ugyancsak panasszal élt a gyanúsítás ellen és szintén nem tett vallomást. Őt akkor az ügyészség közlése szerint azzal gyanúsították meg, hogy 2018. december 12-én és 13-án az Országgyűlés épülete előtti tüntetéseken a rendezvény biztosítását, illetve a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfal tagjai felé célzottan eldobott egy nem azonosítható tárgyat, több meggyújtott füstképző eszközt, továbbá egy kapszaicinoid hatóanyagú könnygázszóró palackkal a rendőrsorfal tagjai irányába fújt. Az ügyészség szerint a rendőrök felé dobott egy szikrázó tárgyat is, amellyel eltalált egy rendőrt.

Az ügyészség korábbi közleményeiben arra hívta fel a figyelmet, hogy a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének alapesete egy évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

 

Fekete-Győr: Orbán bilincsben akar látni

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke ma sajtótájékoztatón reagált arra, hogy az ügyészség vádat emelt ellene a rabszolgatörvény-ellenes tüntetésekkel kapcsolatban.

A sajtótájékoztatón elmondta:

“Közel két évvel ezelőtt a rabszolgatörvény elleni tüntetésen egy játékboltban is kapható lila füstölőt ejtettem két rendőrsorfal közé, miután a rendőrök felszólítás nélkül könnygázt lőttek az emberek arcába. Akkor azért tüntettem a Kossuth téren, hogy ne kényszeríthessék rabszolgamunkára, fizetett túlórára a magyar munkavállalókat. Azért fogok a vádlottak padjára kerülni, mert ki mertem állni a magyarok érdekeiért.

Soha nem állt szándékomban ártani a rendőröknek, és a rendőrségi tanúvallomások szerint nem is ártottam. Ettől függetlenül politikusként éppúgy, mint állampolgárként, vállalom a felelősséget minden tettemért.”

A Polt Péter vezette ügyészséggel kapcsolatban elmondta:

“Én állok majd vádlottak padjára azért, mert ki mertem állni a magyarok érdekeiért. Nem Szijjártó Péter, aki egy korrupt oligarcha jachtján töltötte a nyarat napi 7 millió forintért. Nem Tiborcz István, aki az adófizetők pénzét ellopva lett milliárdos. És nem Polt Péter, aki sunyi hallgatásával, a markát tartva, a bűnözőket védve ezt lehetővé tette.”

“A Fidesz retteg attól, hogy a Momentum tovább erősödik, ezért akar engem bilincsben látni Orbán Viktor” – tette hozzá.

https://www.facebook.com/feketegyorandras.momentum/videos/1061654117596984