Szijjártó kirúgással fenyegette azokat, akik otthonról dolgoztak volna a járvány alatt

Ország

A jachtoffice az egészen más.

Volt még egy nagyon fontos varázskifejezés: home office és az erre vonatkozó törekvés. Ezt sem engedélyeztem, és nem fogom engedélyezni a jövőben sem

– mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a nagyköveti értekezleten.

Szijjártó Péter a Facebook-oldalán élőben közvetített beszédében hozzátette

Azt kértem a helyettes államtitkároktól és a főosztályok vezetőitől, hogy írják össze azoknak a munkatársaknak a nevét, akiknek a teljesítményét és a munkáját ebben a helyzetben nélkülözni tudják.

“És zárójelben tettem hozzá, hogy akkor ezt véglegesen meg is köszönhetik. Érdekes módon egyetlen egy név felírására sem került sor ezekre a listákra” – értékelte a járványhelyzet alatti minisztériumi munkát a keddi nagyköveti értekezleten Szijjártó Péter.

444 azt írja,

Szijjártó szerdai beszédéből kiderült, hogy az otthoni munkavégzést kérőknek kirúgással kellett volna szembenézniük.

„Senkit sem küldtünk home office-ba, a főosztályvezetők és a helyettes államtitkárok jó helyzetfelismeréssel azt gondolták, hogy mindenkinek a munkájára szükség van nehéz időszakban is és a helyszínen is.”

“A miniszter a szabadságán is dolgozik” – reagált Szijjártó államtitkára a jachtos fotókra

Szijjártó hozzátette:

Szakszervezetesdit eddig sem játszottunk a külügyminisztériumban, ezután sem fogunk. És ha valakinek ilyenhez van kedve, az szintén megkapja a lehetőséget arra, hogy ezt a játékot a minisztériumon kívül játssza. Nem engedjük meg ezt természetesen a jövőben sem.

“Külpolitikát csinálni felelősség, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozni különleges felelősség, amely nem csak a jó időkben, hanem a rossz időkben is feladatokat jelent. És aki ezt nem vállalja, annak nyitva állnak az épület ajtói, természetesen a kifele irányban is.”