Így reagáltak az ellenzéki pártok a kijárási korlátozás meghosszabbítására

Ország

Több ellenzéki párt is reagált Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki bejelentésére, ami szerint meghosszabbítják a kijárási korlátozást a koronavírus-járvány miatt.

Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője a Facebookon a kormányfő bejelentését csalódást keltőnek minősítette. Szerinte nem azt kellett mérlegelni, fenn kell-e tartani a kijárási korlátozást vagy nem, hanem azt, hogy szigorítani kell-e a korlátozásokat.

Emlékeztetett, a Jobbik álláspontja eddig is az volt, hogy a legszigorúbb korlátozásokat kell bevezetni, hogy fékezzék a járványt és ne nehezedjen hatalmas nyomás az egészségügyre.

Mi lesz a kijárási korlátozással? Orbán döntött

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke közleményben úgy kommentálta Orbán Viktor közlését, hogy “erre a bejelentésre felesleges volt korlátlan és határozatlan idejű felhatalmazást adnia magának, hiszen most azokra a polgármesterekre bízza az életbe vágó döntéseket, akiktől egy hete még meg akarta vonni a jogköreiket”.

Ezzel együtt bízik abban, hogy az emberek által közvetlenül választott települési vezetők, polgármesterek felelős döntést fognak hozni mindenki érdekében – írta.

Keresztes László Lóránt, az LMP országgyűlési frakcióvezetője a Facebookon azt közölte, támogatják a kormányfő bejelentését a kijárási korlátozás meghosszabbításáról, és azzal is egyetértenek, hogy a polgármesterek plusz jogkört kapnak ahhoz, hogy a helyi szükségleteknek megfelelően további korlátozásokat vezethessenek be.

Ahhoz azonban – tette hozzá -, hogy a polgármesterek megalapozott döntéseket tudjanak hozni, további információkra, adatokra van szükségük, ezért az LMP arra kéri a kormányt, hogy biztosítsa ezeket.