Ennyit keres ma egy tanár Magyarországon – fotókkal üzentek a kormánynak

Ország

Fotókampányt indított a Facebookon a Pedagógusok Szakszervezete Országos Ifjúsági Tagozata, hogy megmutassák, milyen kevés pénzből élnek hónapról hónapra.

00gyp

A tanárok táblán tartják maguk elé a havi nettó fizetésüket, és azt, hogy ezért mennyi évet kellett érte tanulniuk.

A kormány hangzatos számokat közöl az oktatásban dolgozók anyagi megbecsülésével kapcsolatban. A pedagógusok hatodik éve nem kapnak béremelést, ezenkívül a nevelést, oktatást segítő kollégáink bérei még ennél is megalázóbbak.

Mi most kitesszük azt, amit hazaviszünk, ezért hány évet tanultunk és hány év gyakorlat áll mögöttünk. Mi készülünk a tanévre. Hosszú küzdelemre készülünk, de küzdeni azt tudunk, most épp a bérünkért fogunk.

– olvasható a felhívásban.