November 3-án 16 órától a Debreceni Egyetem főépületében, az Egyetemi Könyvtárban található Sziget rendezvénytérben vetítik a “Sose halunk meg” (1993) című filmet.
Az eseményt a DE-BTK Művészeti Központ, a Nemzeti Filmintézet és a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) közösen szervezi.
A vetítés különlegessége, hogy Koltai Róbert, a film rendezője és főszereplője személyesen is részt vesz az eseményen. A film után Váró Kata Anna beszélget vele, a közönségnek pedig lehetősége lesz kérdéseket feltenni.
A rendezvény ingyenes, és a Debreceni Egyetem hallgatói és dolgozói számára regisztráció nélkül látogatható.





