Csomós Mari

Meghalt Csomós Mari

Kultúra

Hosszú betegség után, 80 éves korában elhunyt Csomós Mari, a Radnóti Színház tagja és a nemzet színésze – közölte honlapján a színház.

Csomós Mari 1965-ben diplomázott a Színművészeti Főiskolán, ezt követően három évad erejéig a veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött. 1968 és 1971 között a kecskeméti Katona József Színház, 1971 és 1978 között pedig a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1978-tól a Nemzeti Színházban játszott, egészen 1983-ig, ekkor csatlakozott a Katona József Színház alapító tagjaihoz. Kicsivel több, mint egy évtizedig szerepelt itt, 1994-től már az Új Színház tagjaként láthatta a közönség. 1997-ben szerződött a Radnóti Miklós Színházhoz.
Hazánk egyik legtöbbet díjazott színésznője: 1973-ban Jászai Mari-díjat, 1975-ben SZOT-díjat, 1977-ben Kazinczy-díjat, 1978-ban Érdemes Művész, 1993-ban Aase-díjat, 1996-ban Kossuth-díjat kapott. A Színikritikusok Díját is több alkalommal vihette haza: 1987-ben a Csirkefej (legjobb női mellékszereplő), 1995-ben a Csongor és Tünde, valamint a Patika (legjobb női alakítás), 1996-ban a Nem félünk a farkastól (legjobb női alakítás), 1999-ben az Erdő (legjobb női főszereplő), 2003-ban a Medea (legjobb női főszereplő), 2017-ben A játékos (legjobb női mellékszereplő) című darabokban alakított szerepeiért. 1999-ben a Halhatatlanok Társulatának Örökös tagjává vált, 2008-ban Vajdácska díszpolgárává avatták. 2003-ban Radnóti-díjat, 2014-ben Prima Primissima díjat, 2016-ban Hazám-díjat kapott. 2017. március 27-én a színházi világnapon választották a Nemzet Színészévé – emlékezett meg a színésznőről a Radnóti Színház.