Ünnepi könyvhét Debrecenben

Megnyílt az Ünnepi Könyvhét Debrecenben

Kultúra

Idén 94. alkalommal rendezik meg országszerte az Ünnepi Könyvhét programsorozatát júniusban. A debreceni Ünnepi Könyvhét – a legnagyobb vidéki könyvheti rendezvény – június 7-től 11-ig tart a Csapó utcai sétálóövezetben, aminek keretében mintegy 20 standon várják a könyvesboltok, könyvkiadók és könyvkereskedők az olvasókat.

A debreceni könyvhét hivatalos programját a rendezvény díszvendége, Terék Anna költő nyitotta meg június 8-án, csütörtökön. A kedvezményes könyvvásárlási lehetőség mellett dedikálások, interaktív közösségi programok, gyerekprogramok, és könyvbemutatók várják az érdeklődőket.

Ünnepi könyvhét Debrecenben

Az Ünnepi Könyvhét eredeti célkitűzése az volt, hogy az élő, kortárs szerzőket népszerűsítse, és ez kilenc évtized elteltével sem változott. Most is lehetőséget kívánunk adni az olvasóknak, hogy személyesen találkozhassanak kedvenc szerzőikkel, hiszen ez alkotónak és befogadónak egyszerre fontos.

Ünnepi könyvhét Debrecenben

A szerzők bemutatkozása mellett kerekasztal-beszélgetések, előadások, rendhagyó irodalomórák során a könyvekkel „hivatalból” foglalkozó előadókat hallgathatunk. Idén minden korábbinál gazdagabb nemzetközi standdal, gazdag gyerekkönyv-kínálattal és természetesen rengeteg olvasnivalóval várják a könyvbarátokat.

A programokról itt tájékozódhat.