Debrecenbe érkezett a New Visegrad Photography vándorkiállítás

Kultúra

Egy éven át, 2021 júliusától Magyarország tölti be a Visegrádi Együttműködés soros elnöki tisztségét. Ennek apropóján július 22-e és augusztus 22. között a visegrádi régió felsőoktatási intézményeinek frissdiplomás fotográfusainak munkáját mutatja be a New Visegrad Photography fotóművészeti kiállítás.

A Visegrádi Csoport országai – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – mellett a közép-európai kulturális együttműködés kiterjesztésével Szerbia is meghívást kapott a programba.

„Debrecen történelmi gyökereinél fogva a Partium, Erdély illetve a német kultúra felé tájékozódott évszázadok óta, viszont a városunk egyre erősödő regionális szerepe is arra késztet minket, hogy ezeket a horizontokat tágítsuk és a visegrádi országokkal is élénkítsük az együttműködésünket” – mondta Puskás István, Debrecen alpolgármestere. 

A 46 fotográfiából álló tárlat 24 művész – köztük 10 magyar – diplomamunkája.

„A tárlattal arra próbálunk rávilágítani, hogy a nemzeti, művészeti sajátosságok mellett ebben a régióban van valami közös, a globális tendenciákat sajátos módon értékelő folyamat, amit mi kelet-európaiként speciálisan értékelünk” – fogalmazott Löbl Krisztina, szakmai vezető.

A 2020 szeptemberében létrejött fotóművészeti program vándorkiállítás formájában az érintett országokban és számos további európai nagyvárosban is bemutatkozik.

A New Visegrad Photography kiállítás teljes anyaga a Piac utcán lévő kirakatokon elhelyezett QR-kódokkal is megtekinthető, ezáltal hazavihető és otthon is élvezhető.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük