Köves Slomó Sulyok Tamás köztársasági elnök beiktatásán

Új kulturális alapot hozott létre az EMIH

Kultúra

Új kulturális alapot hozott létre az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), a Firgun Zsidó Kulturális Alap működése első évében mintegy 31 millió forint értékben ír ki alkotói pályázatokat különböző művészeti ágak képviselői számára.

Az EMIH célja, hogy az alap létrehozásával is hozzájáruljon a pandémia következtében nehéz helyzetbe került művészek és kulturális alkotóközösségek lehetőségeinek bővítéséhez – olvasható az EMIH MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, az EMIH elsődleges feladatának tekinti az autentikus, 3000 éves zsidó hagyomány és kultúra őrzését és felmutatását a modern kor utáni zsidó közösségnek, miközben folyamatosan keresi annak lehetőségeit is, hogy a társadalom egésze számára közvetíthesse az ősi tanítás univerzális értékeit: a karitász, a humanitás, a tudás és a kultúra tiszteletét.

“Az elmúlt 15 évben az EMIH össztársadalmi küldetését elsősorban a jótékonyság, az együttérzés és az idősek tisztelete jegyében igyekezett intézményteremtőként és fenntartóként teljesíteni. Most eljött az ideje, hogy az egyházi szolgálattól távolabb eső területeken is megjelenjen” – írják a közleményben, hozzátéve: ennek szellemében az idén januárban létrehozták a Firgun Zsidó Kulturális Alapot.

Réczei Tamás, az alapítvány kuratóriumának elnöke szerint a most induló első pályázati program 2022 végéig összesen 31 millió forintot biztosít a hét különböző kulturális területen meghirdetendő alkotói pályázatok díjazására. Elsősorban olyan alkotások létrehozását támogatják, amelyek a zsidó eszmevilágban is oly fontos alapvető emberi kérdésekkel, vagy a zsidó kulturális gyökerekkel és tematikákkal foglalkoznak.

Elsőként egy zenei és egy regényíró pályázatot írnak ki, de hamarosan forgatókönyvíró, színmű-, független színházi, képzőművészeti és podcast-pályázatok is indulnak. Az alap minden felekezet számára nyitott, támogatásai mindenki számára elérhetők. Az alap feladatának tekinti a zsidó szellemi gyökerek ápolását, de kultúrszakmai alapon működik – írják a közleményben, kiemelve, hogy a pályáztatás és az elbírálás az adott szakmák és szakterületek jeles képviselőinek bevonásával történik.