Átadták a Fonó-díjakat -11 kategóriát értékeltek

Kultúra

Tizenegy kategóriában adta át a Fonó Budai Zeneház az első alkalommal odaítélt Fonó-díjakat vasárnap este, az életműdíjat Dresch Mihály Liszt Ferenc-díjas magyar zenésznek ítélte oda a zsűri a közönség szavazatai alapján – közölte az intézmény vasárnap éjjel az MTI-vel.

Az online rendezett első díjkiosztó házigazdái Berecz István táncos, a Fonó népzenei igazgatója és Kubinyi Júlia népdalénekes, a Fonó művészeti vezetője voltak, a díjakat Horváth László, a Fonó igazgatója adta át.

A közlemény emlékeztetett: a 2020-ban fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Fonó szavazást indított a közösségi médiában. Azt szerették volna megtudni, hogy a közönség az elmúlt időszak mely pillanataira gondol vissza legszívesebben. Összesen 25 kategóriában lehetett szavazni, ezeket az intézmény később 11 kategóriára szűkítette. A 11 kategórián belül – a korábbi közönségszavazatokat összesítve – egy szakmai zsűri segítségével 3-3 jelöltet állítottak fel, közülük kerültek ki a legtöbb szavazatot nyert kategóriagyőztesek.

A legjobb táncház kategóriában a Berka együttes táncháza, a legjobb koncert kategóriában a Dresch Mihály Quartet és Archie Shepp 2001-es koncertje kapta az elismerést. A legjobb népzenei lemez az Eszterlánc Jegesen (2014) című albuma lett, míg a legjobb világzenei lemez kategóriában a Buda Folk Band Magyar Világi Népzene (2014) című albuma kapta a díjat. A legjobb jazz album a Dresch Quartet Mozdulatlan utazás című korongja lett.

A legjobb fesztivál és programsorozat a közönség szerint a Budapest Folk Fest volt. A legjobb énekesnek Navratil Andreát választották, míg a prímások között Vizeli Balázs kapta a legtöbb szavazatot.

A legjobb hangszeres művésznek Dresch Mihály szavazták meg, legjobb népzenész kategóriában pedig Ifj. Csoóri Sándor Sündi kapta az elismerést. A Fonó felfedezettje kategóriában a fiatal formációkat díjazták, itt az Ötödik évszak kapta a díjat.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük