Ingyen mozizhatunk Debrecenben, és még a Viszkissel beszélgethetünk

Kultúra

Szeptember 23-án és 24-én ingyen tekinthetünk meg négy filmet az Apolló moziban, nézegethetünk fotókat, hallgathatunk zenét és az egyre népszerűbb ’slam poetry’ világából is ízelítőt kaphatunk.

A K-Pont Feszt programjai között szerepel a Viszkis című film vetítése is, amely után lehetőség nyílik egy kötetlen beszélgetésre Ambrus Attilával.

A fiatalok partikultúráját és közösségi média-használatát egy drámai eseten keresztül feldolgozó, FOMO – Megosztod, és uralkodsz című magyar film után is lesz beszélgetés, a film egyik főszereplőjének részvételével. Az esemény társszervezője a Szólj be a papnak csapata, akik gondoskodnak arról is, hogy a lelkészi álláspont is megjelenjen a szórakozás, a szabadság és a bűn kérdései kapcsán.

Az esemény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.