Rendkívüli közlemény: színházi bemutató marad el Debrecenben a koronavírus miatt

Kultúra

Rendkívüli közleményben tájékoztatja nézőit a Csokonai Színház, hogy a társulat minden elővigyázatossága ellenére Az öreg hölgy látogatása 2020. szeptember 11-re meghirdetett bemutatója elmarad. A szeptember 5-i Bánk bán-premier egyik közreműködőjének koronavírus-tesztje csütörtökön pozitív lett, amiről az érintett haladéktalanul tájékoztatta a Csokonai Színház vezetését. Mivel a két produkció stábja mind műszaki, mind művészeti területen több ponton egyezik, így a Csokonai Színház a járványügyi hatóságok iránymutatásával összhangban Az öreg hölgy látogatása hétvégi előadásainak lemondása, illetve a próbafolyamatok megszakítása mellett döntött.

A Csokonai Színház nézői türelmét kéri: a járványügyi hatóságok részletes tájékoztatását követően azonnal jelezni fogja a színházi műsor változását, illetve az elmaradt előadások pótlását.

A közlemény szerint a színház odaadóan készült Az öreg hölgy látogatásaelőadásokra, amelyek az utolsók lettek volna a felújítás előtt álló történelmi épületben. A társulat egészségének védelme érdekében azonban az eredetileg 2020 márciusára tervezett bemutató újabb elhalasztása mellett döntött a teátrum vezetése.