Csimota Napi Hacacáré a Csokonai Színházzal

Kultúra

Csimota Napi Hacacárét szervez a Csokonai Színház május 28-án (szombaton) az Ady parkban. A gyereknapi mulatság 10 órakor kezdődik és végkimerülésig tart. Vranyecz Artúr és vendége megzenésített gyerekversekkel, és a Vízimanók rejtélyes történetével várja a közös színészkedésre is rávehető apróbb és nagyobb gyerekeket. Az interaktív játék után a Berg Judit- kötetekből jól ismert Panka, a tündérlány és Csiribí, a tündérfiú kalandjairól mesél Kubik Anna színművésznő 10 óra 30 perctől. A Modern Tánc-Játék Stúdió növendékei lépnek fel 11 órától, majd a Hajdú Néptánc Együttes ifjú tanoncai varázsolják el a nagyérdeműt, sőt a ropni vágyók a moldvai táncok néhány lépését is elsajátíthatják a Sugalló zenekar muzsikájára.

A Napraforgó Waldorf Általános Iskola diákjai nem kis kihívás elé állítják majd a résztvevőket kalandparkjukban, de aki jeleskedik a feladatok megoldásában, jutalom fagyit is kaphat. Mindezeken kívül népi játékok kipróbálására is lesz lehetőség, sőt arcfestés és kézműves foglalkozás is színesíti a programokat.

Minden kicsit és nagyot nagy-nagy szeretettel vár a Csokonai társulata és barátaik!

A rendezvény ingyenes.