Szombaton lesz a Kattárs Debrecenben

Kultúra

Szombaton lesz a Kattárs, a katolikus egyház társadalmi tanítását bemutató rendezvény, amelynek idén Debrecen ad otthont – tájékoztattak a szervezők. A rendezvény fő témája a katolikus nevelés és oktatás. Az idei Kattárs kapcsolódik a debreceni katolikus újjászületés 300. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékévhez.

A látogatókat a katolikus nevelés és oktatás témájához kapcsolódó kerekasztal-beszélgetések, előadások, családi programok várják Debrecenben, a Kossuth téren. A sátrakban a katolikus oktatási intézmények, a tanító szerzetesrendek és a katolikus oktatást segítő civil szervezetek mutatkoznak be.

A Kattárs nyitó programjaként Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius mutat be szentmisét a Szent Anna-székesegyházban. A nap záró eseménye pedig Tóth Vera énekesnő koncertje lesz.

Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megválasztott elnöke az MTI-nek elmondta: a Magyarországon először 2013-ban megrendezett programot Nyugat-Európában több évtizede megtartják. Fontos célja, hogy széles körben megismertesse a katolikus egyház társadalmi tanítását. Az a furcsa helyzet ugyanis – tette hozzá -, hogy míg az egyetemeken, főiskolákon tanítják, és a Karitász, valamint más szeretetszolgálatok munkája révén a hétköznapokban is alkalmazzák a katolikus egyház társadalmi tanítását, mégsem ismerik elegen.

“Szeretnénk, ha ezeken a rendezvényeken széles tömegek, hívő és nem hívő emberek egyaránt megismerhetnék az egyház társadalmi tanítását. Jelezni akarjuk, hogy az élet minden területén ott van a hívő ember, aki mindenhol hite és keresztény értékrendje alapján szeretne részt venni a társadalom építésében” – mondta.

A katolikus oktatásról beszélve Veres András kiemelte, hogy a világnézetileg elkötelezett nevelés mellett fontos a tudományos ismeretek magas színvonalú átadása. A cél, hogy fölébresszék a gyermekekben a tudomány iránti vágyat.

“A tudomány minden területén ott kell, hogy legyünk, hiszen Isten nekünk teremtette ezt az anyagvilágot, tehát a mi feladatunk, hogy gondozzuk és megőrizzük” – fogalmazott a püspök.