Tamara Łempicka art deco kiállítása Debrecenben

Madonna és Barbra Streisand is rajong érte – Tamara Łempicka műveiből nyílt kiállítás Debrecenben

Az art deco királynője, Tamara Łempicka címmel a világhírű festőnő életének legfontosabb állomásait és válogatott reprodukcióit bemutató tablókiállítás nyílt a budapesti Lengyel Intézet és a Méliusz Juhász Péter Könyvtár együttműködésének eredményeként november 8-án, a MÉLIUSZ Központi Könyvtárban.

Több száz könyvet dedikált Frei Tamás a Libriben

A Libri Könyvesboltok és a Libri Könyvkiadó szervezésben dedikált ma délután a Csapó utcai bevásárlóközpontban Frei Tamás Kobalt című kötetének megjelenése alkalmából. Több százan vettek részt az eseményen. Többen több könyvet is magukkal vittek az egykori tévés művei közül. A dedikálás közben megkérdeztük a szerzőt, hogyha vasárnap lenne Dosszié, akkor miről szólna. “Valószínűleg Orbánról.”- válaszolta.

Ritkaságokkal ünneplik a debreceni bélyeggyűjtés 100 évét a MÉLIUSZ könyvtárban

A MÉLIUSZ Központi Könyvtárban november 7-én ünnepélyesen megnyitották azt a kiállítást, amely a szervezett bélyeggyűjtés debreceni történetének száz évére tekint vissza. A rendezvényen Dr. Papp László, Debrecen polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd a tárlatot Gáll Richárd, a Debreceni Bélyeggyűjtő Kör elnöke nyitotta meg.

Debrecenbe érkezik Az Éj Eleganciája, amely szenvedélyt és misztikumot ígér a közönségnek

Debrecenben varázslatos estére készülhet a közönség 2025. december 5-én, amikor Az Éj Eleganciája lép színpadra a VOKE Egyetértés Művelődési Központban, 19:00 órától. A produkció több mint egy hagyományos musical: szenvedéllyel, titkokkal és örök szerelemmel átszőtt utazást kínál a nézőknek.

Cilinder, köd és kártyatrükk – Egy éjszaka Debrecen szellemeivel

A Horog Máté történeteit megszakító, szabályos időközönként felhangzó sikoltozás tökéletes keretet teremtett annak a rendkívül szórakoztató estének, amelyet jó pár ismertelen és egy kedves ismerős társaságában töltöttem el Debrecen belvárosában, október 31-én.

Megnyílt a MODEM új kiállítása: Testek és emlékek – figuratív művek az Antal–Lusztig-gyűjteményből

Október 30-án este nagyszabású megnyitóval nyílt meg a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ legújabb tárlata, a Testek és emlékek – figuratív művek az Antal–Lusztig-gyűjteményből című kiállítás.