„Sürgősen kell a kezelés, nincs mire várni” – futva gyűjt milliókat a jótékony sportoló az agydaganatos Szofinak

A Prima-díjjal is kitüntetett gyógypedagógus, Nádudvari Péter összesen 500 kilométert fut a nyíregyházi Szofi gyógykezelése támogatásáért. A jótékony sportoló gyűjtésére alig két hét alatt már több mint 1 millió forint érkezett, de a kezeléssorozat árának, amely az egyetlen reményt jelenti a kislány gyógyulására, ez az összeg még csak a töredéke.

Füredi Kapu-ügy

Füredi Kapu (Firebird)-ügy: 13 év után született jogerős ítélet, de mi tartott eddig? Íme a bíróság válasza

Jogerősen öt év börtönre ítélte a debreceni lakóparkot érintő milliárdos sikkasztás ügyében Sz. Tamás elsőrendű vádlottat a Szegedi Törvényszék. A férfi feleség, K. Tímea 400 ezer forintos pénzbírságot kapott.

Bódi Judit, Hajdúnánás polgármestere

Élete legnehezebb 30 napján van túl Hajdúnánás új polgármestere – Bódi Judit személyesen keresi fel a helyi vállalkozókat

Kötetlen vendéglátás keretében, első körben Hajdúnánás legnagyobb adófizetőivel kezdeményezett beszélgetést Bódi Judit, a város független polgármestere.

Rétvári Bence

Rétvári Bence Debrecenben: a költségvetés 330 milliárd forintos többlettel számol az egészségügy terén 2025-ben

A költségvetés 330 milliárd forintos többlettel számol az egészségügy terén, így 3717 milliárd forint jut összességében a gyógyításra 2025-ben – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Magyar Gyermekorvosok Társasága orvosszakmai és tudományos kongresszusának megnyitóján, Debrecenben.

Az év dolgozóit díjazta Debrecen szociális szolgálata

A szociális munka napja alkalmából Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálata (VSzSz) a szociális területen dolgozók munkájának megbecsülését kifejezve 2024. november 13-án ünnepséget rendezett, melynek keretében átadták a Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálata Év Dolgozója okleveleket, valamint jubiláló munkatársaikat is köszöntötték.