Papp László Debrecennek lesz vize

Vízkérdés Debrecenben – így látja a helyzetet Papp László

A debreceni közgyűlésen ismét téma volt a város vízellátása és az ehhez kapcsolódó fejlesztések jövője. Lukács Zsolt, az MSZP országos választmányi tagja napirend előtti felszólalásában azt kifogásolta, hogy a Keleti-főcsatorna víztisztító projektje körül továbbra is sok a bizonytalanság, és szerinte a kormány és a város kommunikációja nem elég átlátható.

Tülekedtek a fideszes politikusok Bárándon - átadtak egy rekortán pályát

Tülekedtek a fideszes politikusok Bárándon – átadtak egy rekortán pályát

Élhető vidék nélkül nincs versenyképes vidék, versenyképes vidék nélkül nincs versenyképes Magyarország – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) területfejlesztésért felelős államtitkárra csütörtökön Bárándon, a Versenyképes járások program keretében hazai pályázati forrásból elkészült sport- és köznevelési célokat szolgáló rekortán pálya átadásán.

A városvezetés szerint Debrecen már nagyon okos és zöld, de még van hova fejlődni

Debrecen bekerült az Európa Zöld Fővárosa-pályázat három legjobb városa közé (hét induló közül – a szerk.), így a kontinens legfenntarthatóbb és legélhetőbb települései között emlegetik – állítja az önkormányzat.

Varga Zoltán és Dobrev Klára

A debreceni DK nem lát különbséget a Fidesz és a Tisza Párt módszerei között

Dobrev Klára közösségi oldalán reagált Magyar Péter felhívására, amelyben a Tisza Párt elnöke arra szólította fel a DK, a Mi Hazánk és a Kutyapárt vezetőit, hogy álljanak ki az „orbáni hamisítás, hazugság és uszítás” ellen.