A 2025 márciusában megrendezett első, majd a 2025 novemberi második után immár harmadik alkalommal tehették próbára tudásukat játékos vízi fesztiválon a Mozdulj, Debrecen! iskolaprogramjában részt vevő általános iskolák 5-6. évfolyamos diákokból álló csapatai a „III. Mozdulj, Debrecen! Csobbanj a Kazinczyval!” elnevezésű esemény keretében a Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában 2026. november 6-án – számolt be az önkormányzat.
A vetélkedésre 6 általános iskolából – Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, Debreceni Bocskai István Általános Iskola, Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szoboszlói Úti Általános Iskola, Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola – érkeztek olyan 6-6 fős csapatok, melyeknek tagjai csak olyan diákok lehettek, akik nem rendelkeznek úszással kapcsolatos sportági versenyengedéllyel. A gyerekek összesen 6+1 vízi játékban mérhették össze erejüket, ügyességüket.
Széles Diána alpolgármester az esemény megnyitója keretében a Mozdulj, Debrecen! mozgalom nevében köszönetet mondott minden, az iskolaprogramban tevékenykedő koordinátornak, s a mostani játékos vízi fesztivál konkrét szervezőinek, Nádházi Lászlónak, a Kazinczy-iskola főigazgatójának, valamint Fehér Csabának, az iskola testnevelő tanárának, úszásoktatónak.
Amint azt Széles Diána a rendezvény kapcsán elmondta, egykor nagyon sok kosárlabda-, röplabda-, foci- és számos más bajnokság volt a városban, melyeket iskolák között szerveztek. Ezek rangja igen magas volt, s az egymással versengő iskolák diákjai számára jelentős identitásképző erővel bírtak. A Mozdulj, Debrecen! iskolaprogram szervezői fontos célkitűzésként azt szerették volna elérni, hogy ez az aktivitás újrainduljon, s az iskolák újra részt vállaljanak jellemzően szabadidős sportprogramok szervezésében. Ehhez a Debreceni Tankerületi Központ is támogató módon viszonyult, a Kazinczy-iskola pedig – amelynek ehhez igen jó infrastruktúrája van nagy tornateremmel, uszodával, elhivatott testnevelő tanárokkal – elsőként jelentkezett ilyen események megrendezésére. Ezért a magas színvonalon végzett tevékenységért köszönet illeti az intézmény vezetőit és pedagógusait. A Csobbanj a Kazinczyval! elnevezésű programnak – mely az úszás szeretete, játékos népszerűsítése, s egyáltalán a felszabadult mozgás jegyében zajlik – pedig immár hagyományai vannak. Itt a nem igazolt sportoló gyerekek is megtapasztalhatják azt, hogy milyen a saját iskolájukért egy játékos sportesemény keretében küzdeni úgy, hogy nem az eredmény a fontos, hanem az, hogy jól érezzék magukat.
Az eseményen jelen volt Varga András, Tócóskert városrész önkormányzati képviselője is.
Mivel a játékos vízi fesztivál nem verseny, ezért rangsor sem volt, s a résztvevő csapatok minden tagja kapott ajándékot.
Fotó: debrecen.hu

