Elkészült a Debrecenre vonatkozó 2026. évi levegőminőségi terv felülvizsgálata. Az aktualizált dokumentum a legfrissebb monitoringadatok és szakmai eredmények mellett részletesebben foglalkozik a Debreceni Környezeti Ellenőrző Rendszer működésével, a véderdők szerepével, valamint a közlekedésfejlesztési beruházások levegőminőségre gyakorolt hatásaival is. A tervezet társadalmi véleményezése is megkezdődött.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata közleményében úgy fogalmaz, kiemelt partnerként vesz részt a LIFE IP HUNGAIRY integrált LIFE projektben, amelynek fő célja a hazai levegőminőség javítása és a levegőminőség-védelmi intézkedések összehangolt megvalósításának támogatása. A 2019-ben indult, 2026 végén záruló projekt keretében Debrecen egyik fontos feladata a városra vonatkozó levegőminőségi terv intézkedéseinek végrehajtása és támogatása, együttműködésben az illetékes Kormányhivatallal.
A projekt keretében korábban elkészült a levegőminőségi terv 2022. és 2024. évi felülvizsgálata is. A felülvizsgálatok az illetékes Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatallal együttműködésben, a LIFE IP HungAIRy projektet koordináló HungaroMet szakmai támogatásával készülnek. A rendszeres felülvizsgálatok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a levegőminőség alakulása mellett az időközben megvalósult intézkedések, az új fejlesztések, valamint a rendelkezésre álló monitoring- és szakmai eredmények is megjelenjenek a dokumentumban.
A projekt záró évében elkészült a Debrecen 2026. évi levegőminőségi terv felülvizsgálata. A dokumentum a rendelkezésre álló monitoringadatok, szakmai értékelések és az elmúlt időszakban végrehajtott intézkedések alapján mutatja be a város levegőminőségének helyzetét, annak változásait, valamint a levegőterhelés mérséklését szolgáló intézkedéseket.
A 2026. évi dokumentum a korábbi felülvizsgálatok során elvégzett szakmai munkára és az azóta rendelkezésre álló új adatokra, eredményekre és tapasztalatokra is épít. A korábbi évek felülvizsgálataihoz képest a dokumentum szakmai tartalma több területen bővült, illetve részletesebbé vált. A cél az volt, hogy az aktualizált terv minél átfogóbb képet adjon a Debrecen levegőminőségét befolyásoló folyamatokról, a városban zajló fejlesztésekről és az ezekhez kapcsolódó környezetvédelmi intézkedésekről.
Részletesebb képet ad a város környezeti állapotáról a Környezeti Ellenőrző Rendszer
A felülvizsgálat átfogóbban mutatja be a Debreceni Környezeti Ellenőrző Rendszert (KER), valamint annak 2025. évi eredményeit. A rendszer célja, hogy részletesebb információkat biztosítson Debrecen környezeti állapotáról, és az összegyűjtött adatokkal támogassa a környezetvédelmi döntéshozatalt. A 2026. évi felülvizsgálatban ezért már a rendszer működéséből származó tapasztalatok és eredmények is hangsúlyosabban jelennek meg.
“Zöld Kódex”, rózsaszín (füst)köd. Hiányosságoktól hemzseg Debrecen környezetvédelmi terve. Vélemény
Kiemelt szerepet kapnak a véderdők
A dokumentum tételesen foglalkozik a véderdők levegőminőség-védelemben betöltött szerepével és jelentőségével is. A zöldfelületek és erdősített területek többek között a porterhelés mérséklésével járulhatnak hozzá a városi környezet és a levegőminőség javításához. A LIFE IP HUNGAIRY projekt debreceni pilotakciójaként megvalósuló véderdősítési program ezért nemcsak a városi zöld infrastruktúra fejlesztését szolgálja, hanem fontos levegőminőség-védelmi intézkedés is.
Közlekedési fejlesztések a környezeti terhelés mérsékléséért
A 2026. évi felülvizsgálat a korábbiaknál részletesebben mutatja be azokat a közlekedésfejlesztési beruházásokat is, amelyek hozzájárulhatnak a közúti forgalom növekedésének mérsékléséhez és a fenntarthatóbb városi mobilitás kialakításához. A közösségi közlekedés fejlesztése, az aktív közlekedési módok feltételeinek javítása, valamint a városi közlekedési rendszer korszerűsítése egyaránt fontos szerepet tölthet be a közlekedési eredetű környezeti terhelés mérséklésében.
A levegőminőségi terv társadalmasítása
A felülvizsgálati eljárás keretében szeptember 11-én a tervezetet közzétették a Kormányhivatal hirdetőtábláján és honlapján.
A környezetvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján.
A Polgármesteri Hivatal hirdetményei között Debrecen város honlapján.
Az érintett nyilvánosság a levegőminőségi terv, illetve annak módosítása vagy felülvizsgálata tervezetére a tájékoztatás közzétételétől számított 30 napon belül tehet véleményt, illetve észrevételt.