A nyár utolsó hónapja is mozgalmasan telik a Hajdú-Bihar Vármegyei Horgász Szervezetek Szövetségének vizein. A halőrök idén eddig több mint négyezer ellenőrzést végeztek, és bár a szabályszegések száma a horgászengedéllyel rendelkezőknél jelentősen csökkent, továbbra is akadnak kirívó esetek.
A Hajdú-Horgász Debrecen Facebook-oldal beszámolója szerint a halőrök az elektronikus halőri alkalmazás adatai alapján eddig 4134 ellenőrzést hajtottak végre. Ezek során 69 esetben írásos figyelmeztetést adtak, míg 120 alkalommal szabálysértési eljárást kezdeményeztek.
Az ellenőrzések során 73 olyan embert találtak, aki jogosulatlanul horgászott, 12-en a megengedettnél több horgászkészséget használtak, 35 személy pedig egyéb jogsértést követett el.
A halőrök szerint továbbra is problémát jelent, hogy egyes horgászok megpróbálják elrejteni a kifogott halakat. Olyan eset is előfordult, amikor egy, a megyében tilalom alá eső compót rejtettek el, mások pedig azért próbálták eltitkolni a fogásukat, hogy ne lépjék túl a számukra engedélyezett kvótát.
A halőrök a rendőrség munkáját is több alkalommal segítették. A Derecskei-főcsatornán a derecskei rendőrökkel együttműködve orvhalászokat füleltek le. Egy másik esetben a Keleti-főcsatorna kíméleti szakaszán találtak olyan személyt, aki ott horgászott, ezzel pedig a szövetség szerint szintén orvhalászatot követett el.
A halőrök eltűnt személy keresésében is részt vettek. A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság felkérésére egy eltűnt nádudvari idős férfi felkutatásában segítettek a rendőrség és a polgárőrség mellett. A férfit végül egészségesen találták meg és átadták a családjának. A keresésben terepjárót és drónt is bevetettek.
A szövetség a halőri munkát a fiataloknak is igyekszik bemutatni. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőrfőkapitányság Humánigazgatási Szolgálatának meghívására középiskolásoknak tartottak bemutatót a halőri feladatokról és a munkához használt eszközökről.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitánysággal közösen egy összevont óvodai napon is részt vettek Hajdúszoboszlón, ahol mintegy 800 gyermek és családjaik ismerkedhettek meg a horgászszövetség nyári programjaival, valamint a halőrzés eszközeivel.
A szövetség szerint a nyár végével sem lassul le az élet a vizeken: az őszi nagyhalas időszak még csak ezután következik, majd hamarosan a pergetőszezon is kezdetét veszi.
Fotó: Hajdú-Horgász Debrecen