Zajjal járó tisztítási munkálatok kezdődnek a debreceni EcoPro BM Hungary Zrt. üzemében – tájékoztatott a vállat. A közlemény szerint a telephelyen található légszétválasztó egység (AP ASU) beüzemelésének részeként úgynevezett „Blow Out”, azaz fúvatási műveletet hajtanak végre július 27. (hétfő) és július 31. (péntek) között.
A művelet során a csővezetékeket és a berendezéseket tisztítják meg a főkompresszor által biztosított nagynyomású levegővel. A technológia sajátossága miatt a munkavégzés napjaiban a megszokottnál nagyobb zajra lehet számítani a környéken.
Azt állítják, veszélytelen a folyamat
A cég kiemelte: a tisztítás során kizárólag sűrített levegőt használnak, vegyi anyagok alkalmazására vagy kibocsátására nem kerül sor, így a művelet semmilyen környezeti vagy egészségügyi kockázatot nem jelent, és a levegőbe sem kerül semmilyen káros anyag.
Hangsúlyozták azt is, hogy az érintett egység jelenleg még nem termel, az üzem a beüzemelési fázisnál tart, aminek ez a fúvatás a megszokott és elengedhetetlen része. A most tapasztalható zajhatás tehát átmeneti, és nem tükrözi a későbbi, rendes üzemi működés zajszintjét.
A fejlesztés alatt álló egység a jövőben ipari oxigént és nitrogént állít majd elő, a tényleges termelés azonban csak a mostani tesztidőszak és a beüzemelés teljes lezárása után indul el.
A vállalat a munkálatokról előzetesen értesítette az illetékes hatóságokat, egyúttal a lakosság és az érintett szervezetek megértését és türelmét kéri az átmeneti kellemetlenségek miatt.