Rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas énekes-dalszerző nemrég komoly műtéten esett át. Állapota stabil, jelenleg otthon lábadozik – derül ki a hivatalos közleményből, amely Facebook-oldalán jelent meg.
A 2026 nyarára tervezett fellépéseit lemondta, hogy a gyógyulásra koncentrálhasson, és december 12-i arénakoncertjén már újult erővel állhasson színpadra.
Az énekes közölte: egy tavaszi rutinvizsgálat során pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála. Elmondása szerint a tervezett műtét kockázatai elsőre ijesztőnek tűntek, de a beavatkozáson sikeresen átesett.
“Az operáción azóta szerencsésen átestem, jól vagyok. Köszönöm a családomnak és a szűk baráti körnek a kitartást és bátorítást, nagyszerű orvosaimnak pedig a rengeteg segítséget” – fogalmazott.
Hozzátette: nehéz döntést kellett meghozniuk, amikor a nyári koncertek lemondása mellett döntöttek, hogy a következő hetekben és hónapokban a pihenésre és a felépülésre összpontosíthasson.
Ákos azt is jelezte, hogy a rajongókat továbbra is új tartalmakkal várja online felületein. Elérhetővé vált filmzenéje, novelláskötetének több írása pedig hangoskönyvként is meghallgatható.
“Vigyázzatok magatokra, menjetek szűrővizsgálatokra, és találkozunk ősszel az új lemez kapcsán, decemberben pedig az Arénában” – üzente követőinek.
Debrecenben sem lép fel
Kovács Ákos augusztus 20-án a Debreceni Virágkarneválon lépett fel, betegsége miatt ezt a programját is lemondta.
“Kovács Ákos Kossuth-díjas magyar dalszerző, énekes-előadóművész egészségügyi állapota miatt lemondta nyári fellépéseit, így a Debreceni Virágkarneválra tervezett augusztus 20-i koncertje is elmarad. Az érintett esemény programját módosítjuk, és rövidesen bejelentjük a helyette fellépő előadót”
– tájékoztatta portálunkat a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft.