Debreceni közgyűlés - Papp László, Széles Diána

Módosult Debrecen költségvetése – ülésezett a közgyűlés

Helyi hírek

2026. április 30-án tartotta soron következő ülését a debreceni közgyűlés. Az ülésen a város működését, gazdálkodását és jövőbeni fejlesztéseit érintődöntések születtek.

Módosult Debrecen költségvetése

A közgyűlés egyik legfontosabb témája a 2025. évi költségvetés módosítása és lezárása volt. A város eredetileg közel 290 milliárd forintos mérlegfőösszeggel fogadta el a költségvetést, azonban az év során több alkalommal történt módosítás – részben állami támogatások, részben belső átcsoportosítások miatt. A most elfogadott változtatásokkal a költségvetés végső összege mintegy 265 milliárd forintra módosult. Ez a lépés azért volt szükséges, mert a zárszámadás már nem módosíthatja az előirányzatokat, így a tényleges év végi állapotot kellett rögzíteni. A zárszámadás elfogadásával a közgyűlés hivatalosan is lezárta a 2025-ös gazdálkodási évet, egyben részletes képet kapott a bevételek és kiadások teljesüléséről, valamint a keletkezett költségvetési maradványról. Ez a maradvány a 2026-os költségvetést is érinti, mivel annak bevételi és kiadási oldalát egyaránt növeli, és új előirányzatok beépítését is lehetővé teszi.

A közgyűlés elfogadta a 2025. évi belső ellenőrzési jelentéseket is. A város és intézményei működésének ellenőrzését a polgármesteri hivatal külön egysége, valamint a Debreceni Intézményműködtető Központ végezte. A jelentések alapján a közgyűlés jóváhagyta az ellenőrzési rendszert és annak működését.

Díszkulcs is adományozható

A közgyűlés módosította az önkormányzati elismerésekről szóló rendeletet is. Ennek egyik fontos eleme, hogy a „Debrecen Város Cívis Díszoklevele” mellé a jövőben díszkulcs is adományozható, amely a város megbecsülésének és nemzetközi kapcsolatainak erősítését szolgáló szimbolikus gesztus.

Közlekedés, infrastruktúra

A napirend jelentős részét a településrendezési eszközök módosítása tette ki. Ezek a döntések alapvetően a város közlekedési infrastruktúrájának és területhasználatának fejlesztését célozzák. Több nagy projekt előkészítése is napirendre került: a 108-as vasútvonal korszerűsítése, a 481-es főút négysávosra bővítése, valamint a Debrecen-Józsa északi tehermentesítő út megépítése. Emellett konkrét városrészekben is történtek módosítások, például Józsán csökkentették a minimális telekméretet annak érdekében, hogy a telekalakítások rugalmasabban megvalósíthatók legyenek. Több esetben hangsúlyozták, hogy új beépítésre szánt területek kijelölése nem történt, a változtatások inkább a meglévő struktúrák pontosítását szolgálták.

Kiemelt jelentőségű infrastruktúra-fejlesztés a Debrecen Józsa és Debrecen Dél közötti 400 kV-os villamos távvezeték létesítése, amely a térség növekvő energiaigényét hivatott kielégíteni. A beruházás több mint 13 kilométeren érinti a város közigazgatási területét, és elsősorban mezőgazdasági területeken halad át. Ehhez kapcsolódóan a településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat módosítása is szükségessé vált.

Szintén jelentős közlekedési fejlesztés a 35-ös főút Debrecen-Józsa és a 354-es út közötti szakaszának bővítése. Az eredeti terveket környezetvédelmi okok miatt módosítani kellett, végül egy új nyomvonalváltozat kapott hatósági jóváhagyást. A projekt célja a négysávosítás és új csomópontok kialakítása, ami hosszú távon javíthatja a város közlekedési kapcsolatait.

Beruházások, ingatlanügyek

A város ipari és gazdasági fejlődéséhez kapcsolódóan több beruházási projekt is zöld utat kapott. Jóváhagyták például egy autókereskedés és szerviz fejlesztéséhez szükséges szabályozási módosítást, valamint a Hópehely utca környéki gazdasági terület közművesítésének rugalmasabb feltételeit is megteremtették.

A településképi rendelet módosítása során három belvárosi épület helyi védelem alá helyezését kezdeményezték, ezzel is erősítve a város építészeti örökségének megőrzését. Emellett pontosították a szabályozást és frissítették a város arculati kézikönyvének térképi mellékleteit.

A közgyűlés tájékoztatást kapott egy jelentős lakásépítési hullámról is. Az állami támogatású Fix 3%-os hitelprogramhoz kapcsolódva több mint 2100 új lakás épülhet Debrecenben a következő években, különböző városrészekben, nagy volumenű beruházások keretében.

Ingatlangazdálkodási kérdésekben is több döntés született. A Széchenyi utca és a Simonffy utca sarkán található, részben önkormányzati tulajdonú ingatlant értékesítésre jelölték ki, több mint 340 millió forintos alsó vételárral. A Pallagi úti szociális intézmény főzőkonyháját pedig közbeszerzési eljárás után bérbe adták egy külső szolgáltatónak. Emellett egy halápi civil szervezet további területet kapott ingyenes használatra, ami segíti szociális tevékenységük bővítését.

Éves beszámolók elfogadása

A közgyűlés több önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság – köztük a Kodály Filharmónia Debrecen és a DVSC Labdarúgó Akadémia – éves beszámolóját is jóváhagyta, amelyek stabil, bár eltérő nagyságrendű gazdálkodási adatokat mutattak.

Végül a sportinfrastruktúra fejlesztése érdekében a város pályázatot nyújt be a Magyar Labdarúgó Szövetség országos pályafelújítási programjára. Három műfüves pálya felújítását tervezik, a költségek 30 százalékát az önkormányzat, 70 százalékát az MLSZ finanszírozza.