Biztosan túlreagálom, és lehet, hogy “be vagyok oltva” minden szép és jó ellen, amiért egy igazszívű magyar embernek hálásnak kellene lennie a földesurának, de mélységesen felháborít, ahogy ezek bennünket kezelnek.
Van ugyanis valami egészen visszataszító abban, ahogy választások előtt hirtelen megszaporodnak a szalagátvágások és az ünnepélyes átadások, és az idősotthonoktól az óvodákig mindenhol politikusok vigyorognak ránk.
Többnyire a Fidesz helyi kiskirályai, hiszen ők rendelkeznek azzal a gyakorlatilag végtelen közpénzzel, amit mi dobunk össze. Mégis úgy tesznek, mintha ezek a beruházások nem a magyar vagy az uniós adófizetők pénzéből valósultak volna meg, hanem valamiféle személyes kegyként érkeznének felülről. Olyan is akad – ugye, Vitányi -, akinek még egy ravatalozó, vagy temetőkerítés átadásához is van gyomra. Naná, hogy biodíszletként gyerekeket használva.
Pedig nem így van. Az út, az iskola, a felújított rendelő nem a “tisztelt” politikus úr vagy asszony ajándéka. Nem szívesség. Nem “eredmény”, hanem a minimum, amiért a döntéshozók a fizetésüket kapják. A közpénz nem a hatalom birtokosaié, hanem a magyarok közös kasszája.
Amikor egy politikus ott áll a szalag mellett, és úgy beszél egy beruházásról, mintha azt ő adta volna a városnak, valójában egy nagyon régi, rossz beidegződést erősít: hogy a választópolgár valamiféle alattvaló, aki hálával tartozik. Mintha jobbágy lenne, aki örülhet, ha a földesúr “fejlesztést” (például valami jó kis akkugyárat, vagy összeszerelő üzemet) hoz a birtokra.
Ez a szemlélet nemcsak megalázó, hanem veszélyes is. Mert elhomályosítja a lényeget: a politikus nem jótevő, hanem közszolga. Nem kegyet gyakorol, hanem – jobb esetben – munkát végez: azt, amire felhatalmazást kapott.
Különösen beszédes, hogy ezeket az átadásokat rendre a kampányidőszak hajrájára időzítik. Nem véletlenül. Ilyenkor a fejlesztés már nem pusztán fejlesztés, hanem díszlet, amely azt sugallja, hogy “nézd, mit adtunk neked”.
Csakhogy nem adtak semmit. A közösség fizette, a közösség használja, és a közösségnek jár. A kérdés nem az, hogy ki vágja át a szalagot, hanem az, hogy mennyire hatékonyan és tisztességesen költötték el azt a pénzt, ami mindenkié.
És ami a legszomorúbb: erre a fajta politikusi magatartásra még mindig van – ha talán csökkenő mértékben is – felvevőpiac. Özönlenek a lájkok, a hálálkodó kommentek a közösségi médiában.
Talán ideje lenne itt, vidéken is magunkba szívni némi polgári öntudatot.
– Szilágyi Szabolcs –
További véleménycikkeink >>
👉 Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>
A legfrissebb hírekért kövess minket a
Google News-on is
