Idén is emlékmenettel tisztelegnek a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékei az 1943-as don-i áttörés áldozatai előtt. A XXVI. Doni Emlékmenet Hajdú menetszázada mintegy 130 fővel 2026. január 15-én indul útjára Debrecenből, a Honvéd Középiskola udvaráról – közölte Sárkány Beáta főhadnagy, az iskola kommunikációs tisztje.
A növendékekhez és oktatókhoz csatlakoznak még a helyőrségben szolgáló katonák és határon túli, illetve az ország más pontjáról érkező hagyományőrzők is.
A háromnapos rendezvény programja:
január 14. (szerda)
17:00 Ünnepélyes búcsúztató a Református Kollégium Oratóriumában
Igét hirdet:
Dr. Takács Tamás ezredes, a Katolikus Tábori Lelkészi Kar vezetője
Sajtos Szilárd alezredes, kiemelt református tábori lelkész
Ünnepi beszédet mond:
Fekete András alezredes, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója
Emlékszalagot köt az iskolai hagyományőrzők zászlójára:
Puskás István, Debrecen alpolgármestere
Az ünnepséget követően fáklyás gyalogmenetben, dobossal az élen térnek vissza a kadétok és a résztvevők a honvéd középiskolába.
Menetvonal: Kálvin tér- Simonyi út – Bem tér – Füredi út
január 15. (csütörtök) Menet Debrecenből Hajdúsámsonba
08:15
Az emlékmenet ünnepélyes útra bocsátása a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium udvarán
Fekete András alezredes igazgató
09:00
Menet indulása Debrecenből (dobos kísérettel az Acsádi útig)
15:30
Tervezett érkezés Hajdúsámsonba (város határától dobossal)
(ez az időpont eltérhet az időjárási körülmények és egyéb tényezők függvényében)
16:30
Megemlékezés a II. Világháborús emlékműnél
Ünnepi beszédek, koszorúzás, díszlövés
január 16. (péntek) Menet Hajdúsámsonból Hajdúhadházra
08.00
Menet indulása Hajdúsámsonból
12:30
Tervezett érkezés Hajdúhadházra (a város határától dobossal)
16:30
Megemlékezés a II. Világháborús emlékműnél
Ünnepi beszédek, igehirdetés, koszorúzás, díszlövés
január 17. (szombat) Menet Hajdúböszörmény-Hajdúdorog-Hajdúnánás
08:00
Megemlékezés a hajdúböszörményi román hősi temetőben.
A díszőrséget a román hagyományőrzők biztosítják és a koszorúzást is ők végzik.
Közös gyertyagyújtás (Fekete András alezredes, igazgató és a Román Hagyományőrző Egyesület vezetője)ú
08:30
Menet Hajdúdorogra (indulás a Dorogi útról)
13:00
Tervezett érkezés Hajdúdorogra dobos kíséretében
13:30
Megemlékezés a város II. világháborús emlékművénél
Ünnepi beszédek, igehirdetés, koszorúzás, díszlövés
14:30
Menet indulása Hajdúnánásra
16:30
Tervezett érkezés Hajdúnánásra dobos kíséretében
17:00
Megemlékezés a város II. világháborús emlékművénél