Papp László polgármester Facebook-bejegyzésben reagált egy lakos kérdésére, aki azt firtatta, mi lesz a lehullott falevelekkel a városban.
A polgármester megnyugtatta: “természetesen a város dolgozik rajta”. A poszt szerint Debrecenben az őszi lombgyűjtés tervezetten, ütemezetten zajlik októbertől év végéig, és az önkormányzat – választási propagandával segítve egyes országgyűlési képviselőjelölteket – 525 ezer lombgyűjtő zsákot osztott ki a lakosságnak.
A polgármester szerint ezzel biztosítják, hogy a város “rendezett és tiszta” maradjon, de a megoldás már évek óta vitákat vált ki.
A levelek elhordása ugyanis szembemegy a természetes ökológiai folyamattal: a lomb nem hulladék, hanem tápanyag, amely védi a talajt és a rovarokat, sőt a fák és bokrok körüli ökoszisztéma része.
Miközben egyre több zöld szervezet és város ösztönzi a lakosságot arra, hogy a leveleket helyben hagyva, komposztálással segítsék a talajéletet, Debrecenben továbbra is a “tiszta utcakép” az elsődleges szempont. A város eddig nyolcezer komposztálót osztott ki, de a félmillió zsák jól mutatja, hogy a hivatalos gyakorlat még mindig a begyűjtésre és elszállításra épül.
Nyilván nem a választási hajrá a legmegfelelőbb időszak a lakosság edukálására (az agyhalott “háborúellenes, békepárti” propagandát leszámítva), így a városvezetés pedig aligha kockáztatná meg, hogy a falevelek miatt szavazatokat veszítsen az állampártnak – még ha a természet szempontjából ez lenne a fenntarthatóbb út.
Fotó: Facebook/Papp László





