A Horog Máté történeteit megszakító, szabályos időközönként felhangzó sikoltozás tökéletes keretet teremtett annak a rendkívül szórakoztató estének, amelyet jó pár ismertelen és egy kedves ismerős társaságában töltöttem el Debrecen belvárosában, október 31-én.
Ez idáig, időhiány miatt, nem tudtam részt venni a Horog Máté által szervezett és vezetett Alföldi „Szellemes” Városjárásokon, pedig már többen, többször kapacitáltak azzal, hogy debreceniként is számos újdonságot fogok itt látni, hallani. Így mikor fülembe jutott, hogy a némi frissítésen átesett program újraindul, mégpedig 31-én, gyorsan feliratkoztam, félve, hogy ismét csak lemaradok.
Miután bravúrosan sikerült pontosan megérkeznem, a csontvázakból, szellemekből és hétköznapi családokból álló társaságban már kezdetét is vette a produkció. Horog Máté cilindert öltött, kártyát pörgetett a Csonkatemplom tövében – minek következtében néhány biciklista majdnem irányt tévesztett – és átvezetett bennünket egy más időbe, dimenzióba. Itt a hatalmas temető a régi Cegléd, mai Kossuth utca végén állt, és olyan neves személyek kaptak itt nyugvóhelyet, mint pl. a Dobozi család, akik közül szép számmal kerültek ki a város előjárói.
Garabonciások, tudósok
Áradt a mese a város szülöttéről, Csokonairól, aki bizonyára garabonciás diák lehetett, nemcsak azért, mert bűbájosan verselt, hanem mert jóslatokat is hagyott hátra az utókornak. A jóslatokat, amelyeket idegenvezetőnk megosztott, inkább több, mint kevesebb képzelőerővel akár beteljesedettnek is vehetjük. A garabonciások mellett szó esett itt – aztán majd az este további részében is – Hatvany professzorról, a magyar Faustról, aki – gondolták akkoriban és aztán is a civisek – azért ért annyi mindenhez, mert eladta a lelkét az ördögnek. Az „eladás” pontos módját, idejét minden részletében megtudhattuk. Mindezt tudatosan nem árulom el, mint ahogy sok minden mást sem, mert remélem, ezzel – ahogy velem is tették – rá tudok venni másokat, hogy vegyenek részt ezeken a könnyed, de igen informatív helytörténeti kalandozáson.
Mikor még a Városháza elött áll a kaloda
Mivel nem szellemes álldogálásról volt szó, hanem városjárásról, így tovább haladtunk, a már említett biciklisták örömére, és megérkeztünk következő állomásunkhoz, a régi Városháza elé, amely – mint megtudtuk – az elmúlt századokban sem szűkölködött borzongató históriákban. Az ősi városházában egykor a praktikum jegyében börtön is működött a levéltár mellett. A börtön ismertetése után túravezetőnk rátért az ítélkezési hagyományokra, a törvényoszlopokra, törvénykerekekre, kalodákra, amelyek itt kaptak egykor helyet népnevelési céllal. Ezeknek hatásfoka, tette hozzá az előadó, az elkövetett bűnesetek számát tekintve erősen megkérdőjelezhető. Szó esett itt is a cívis praktikumról, amely ennem az esetben úgy mutatkozott meg, hogy a boszorkányoknak tartott személyekkel nem itt statuáltak példát, a nekik szánt máglyákat, a gyakori tűzvészek miatt, csak a városon kívül lobbantották fel..
Az alapvetően könnyed hangulatú városnézésnek voltak ilyen és ehhez hasonló pillanatai is, pl. az, amikor egy következő helyszínen – a Kálvin téren – megtudtuk, hogy boszorkányégetés a XVIII. század végén még történt a városban. Összességében 100 nő és férfi elégetéséről maradtak fenn írásos feljegyzések.
A hangulat oldására így éppen jókor érkezett a lidércsirkés történet,
amelyet a fenti okok miatt nem adok itt közre, csak annyit szpojerezek, hogy egy ízig-vérig hajdúsági szörnyecskéről van szó. A történetmesélést ezen a helyszínen újabb performance színesítette: kártyatrükk jósló ingával kombinálva, másrészt a felvezetőben említett sikoltozás, amely a régi sárga „Bengáli” villamosból hallatszott, amelyet erre az estére a DKV Zrt. sínre tett „Rémségek villamosa” néven.
Mitől rémséges a villamos?
Az ablakából kihajoló gyerekek sikoltoztak teljes átéléssel, és itt kérem, hogy ha bárkinek van információja arról, mit értettek azon a szervezők, hogy „titokzatos zugokkal és borzongató részletekkel ellátott járat”, kérem, írja meg, mert tényleg elképzelni sem tudom. A sikoltozást viszont megértem. Egy órával azelőtt ugyanis, amikor erre a programra igyekeztem és a megszokottakhoz képest is sokat várakoztam, majd szoros embertömegbe préselődöttem én is szívesen ezt tettem volna.
A végére összeáll a kép..
A kis közjáték után folytattuk utunkat az óvárosba, ahol hallhattunk a debreceni szabadkőművesekről, láthattunk egykor kísértet járta házat és megtudhattuk például azt is, hogy mi a kapcsolat egy diftériás kisfiú lázálma és az egykori debreceni vesztőhely téglái között.
Ha mindez nem lett volna elég – de elég volt –, végezetül előkerült egy réges-régi kapukulcs, amely a fizika törvényeinek nem, de a garabonciás diákok törvényeinek megfelelően viselkedett, a cilinderes, fekete kabátos kalauzunk kezében. Aki, miután udvariasan elköszönt tőlünk, ködbe veszett valahol a Meszena utca környékén.
– Szöőr Bea –
