Pósán László

Orbán Viktort sem hagyta ki Pósán László – Klebelsberg Kunó halálára emlékeztek ma Debrecenben

Helyi hírek

Halálának évfordulóján koszorúzást tartott gróf Klebelsberg Kunó egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter Főépület előtt álló szobránál október 10-én, pénteken a Debreceni Egyetem. Az ünnepségen Szilvássy Zoltán rektor beszédét követően egyetemi, állami és városi vezetők, intézmények képviselői helyezték el az emlékezés virágait.
Klebelsberg Kunó munkássága során múlhatatlan érdemeket szerzett a Debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem fejlesztésében. Neki köszönhető, hogy az I. világháborút követően folytatódhatott a klinikatelep félbe maradt építkezése, jelen volt a zárókőletételi ünnepségen is. Ahogy az Orvostudományi Kar első, 1923. szeptember 23-i diplomaosztó ünnepségén fogalmazott: „…egy valóban modern egyetemvárost építettünk…”.

A miniszter egyaránt jelen volt a Főépület alapkőletételénél 1927. június 3-án, ő ejtette az egyik első, jelképes kalapácsütést az építkezésen a „Törhetetlen hittel a vallás, az erkölcs és a művelődés nevében” mondat kíséretében.

1932. május 15-én, néhány hónappal halála előtt, mint nyugalmazott kultuszminiszter részt vett a Főépület ünnepélyes avatásán. A debreceni felsőoktatás ügyében végzett munkásságáért az egyetem 1927-ben díszdoktorainak sorába fogadta.

Klebelsberg Kunó szobra 2018. május 15-e óta díszíti az egyetem központi épülete előtti teret.

Pósán László fideszes országgyűlési képviselő a közösségi oldalán írt néhány sort a megmlékezésről:

Klebelsberg Kunó egykori kultuszminiszterre emlékeztünk, akinek elévülhetetlen érdemei voltak a Debreceni Egyetem létrejöttében.
Ma, egyetemünk ott van a világ legjobb 1000 egyeteme között, az élbolyban. Ez azt mutatja, hogy Tisza István és Klebelsberg Kunó egykori „vetése” jó talajra hullott. Debreceni látogatása során erről beszélt Magyarország miniszterelnöke is, amikor egyetemünket méltatta.
Hajrá Debreceni Egyetem!

– írta, utalva Orbán Viktor beszédére, amit a BMW-gyár átadásán mondott.

Ma a magyar történelem kiemelkedő alakjára emlékezünk. Gróf Klebelsberg Kunó hatalmas dolgokat tett, hatalmas feladatokkal kellett szembenéznie, hiszen a Trianon utáni csonka Magyarországot az akkori európai helyzetben kellett újra pozícionálnia. Újra kellett álmodni azokat a folyamatokat, aminek következtében a területében, népességében, értékeiben kisebbre zsugorodott ország mégis az első vonalban tudjon maradni

– fogalmazott beszédében Szilvássy Zoltán.

A Debreceni Egyetem rektora kiemelte: Klebelsberg Kunó a kibontakozás lehetőségét a kultúrfölényben látta, abban, hogy műveltebbek, képzettebbek, szorgalmasabbak legyünk másoknál. Ennek kontextusában épülhetett meg Debrecen egyeteme és klinikái.

A megújuló Debreceni Egyetem mára hazánk egyik legfontosabb, a modern értelemben vett kultúrfölényhez vezető út egyik intézménye

– hangsúlyozta megemlékezésében Szilvássy Zoltán a hirek.unideb.hu szerint.

Az ünnepségen közreműködött a DE Zeneművészeti Kar rézfúvós kvintettje.

A rendezvény a Magyar Honvédség Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár Debrecen Helyőrségi Zenekara előadásában a Szózat hangjaival zárult gróf Klebelsberg Kunó egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter szobránál az egyetem előtti téren.

Fotó: Facebook/Pósán László

Kövesd a Facebookon a Debreceni Napot, és nem maradsz le a friss helyi, országos és egyéb hírekről >>

A legfrissebb hírekért kövess minket a Debreceni Nap Google News oldalán is!