Sajtótájékoztatón számolt be Juráskó Róbert, a lakóterület önkormányzati képviselője arról, hogy elindult a józsai Platán utca első ütemének útépítése.
Amint azt elmondta, a Debrecen 2030 program keretében az előző években elkezdett útfelújításokat és útépítéseket ebben az évben is folytatja az önkormányzat. A józsai Platán utca első ütemének első szakaszán mintegy 60 méter hosszúságban, 6 méter szélességben készül aszfaltozott út. Ezzel párhuzamosan ezen a szakaszon elkészül a csapadékvíz-elvezető csatorna is. Az új bölcsőde is emellett az útszakasz mellett található, így az út a bölcsődét is ki fogja szolgálni: közvetlen kapcsolatot teremt a parkolókhoz. Aki tehát személygépkocsival ide érkezik, annak kényelmes lesz a közlekedés, kényelmesen meg tud állni a bölcsőde előtt.
A Platán utcán az útépítés április 15-én kezdődött meg és a tervek szerint április végére befejeződik. A képviselő addig is kéri a lakosság türelmét. Mivel a munkálatok idejére a Platán utca érintett szakaszát teljes szélességében lezárták, az ott lakók a Kastély és a Berkenye utcákat használhatják kerülőútként. A Platán utcán az útépítés várhatóan a jövő esztendőben folytatódik a második ütemmel. Juráskó Róbert reményének adott hangot annak kapcsán, hogy a lakók megelégedéssel tudják majd használni a most épülő útszakaszt.
Juráskó Róbert arról is szót ejtett, hogy az elmúlt időszakban más beruházás is volt a környéken. Annak érdekében, hogy jobbak legyenek a gyalogos közlekedés feltételei – a bölcsődét gyalogosan is könnyen és egyszerűen meg lehessen közelíteni – a Kiserdő utcában járda épült. A múlt esztendőben a Várdai Miklós, a Jósa Miklós és a Vashámor utcákon zajlottak útépítések, útfelújítások, s hasonló munkálatok az idén és jövőre is lesznek. A képviselő azt is megemlítette, hogy Józsát olyan jelentős útfejlesztések is érintik a jövőben – így a 35-ös főút négysávosítása, valamint az északkeleti elkerülő építése –, melyek könnyebbé teszik majd a városrész közlekedését.
Fotó: debrecen.hu