Száztízezer négyzetméteres logisztikai központ épül Debrecenben

Helyi hírek

A SZINORG Csoport egy korszerű logisztikai és raktározási központot hoz létre az Északnyugati Gazdasági Övezetben, amely SZINPARK néven valósul meg. Az alapkőletételi ünnepségen Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte, hogy a beruházás hosszú távon jelentős mértékben hozzájárul a város és a régió fejlődéséhez.

A SZINPARK projekt célja egy modern ipari és logisztikai infrastruktúra kialakítása. A fejlesztés összesen 110 ezer négyzetméteren valósul meg, amelynek első ütemében egy 25 ezer négyzetméteres logisztikai és raktárközpont épül. Ez a létesítmény meghatározó szerepet játszik majd a térség ipari ökoszisztémájának fejlődésében, valamint a SZINORG Csoport számára is fontos mérföldkövet jelent.

Mindig arra törekedtünk, hogy a város fejlődésével összhangban, az aktuális piaci igényekre reagálva teremtsünk értéket – mondta Szabó Sándor, a SZINORG Universal Zrt. vezérigazgató-helyettese. Hozzátette, hogy a cég 2030-ig mintegy 100 milliárd forint értékben tervez fejlesztéseket, elsősorban az ipari, szállodai és lakóingatlan szektorban, főként Hajdú-Bihar megyében és Debrecenben.

Papp László az alapkőletételen hangsúlyozta, hogy a logisztikai iparág az egyik legválságállóbb szektor, amely kulcsfontosságú a régió ipari kapacitásainak bővítésében.

2014-ben azzal a céllal indítottuk el Debrecen gazdaságfejlesztési politikáját, hogy a város gazdasága ne csak önmagára, hanem a tágabb térségre is hatással legyen

– mondta a polgármester. Hozzátette: a beruházások eredményeként a fejlődés már a régió határain is túlmutat, és Debrecen egyre inkább Kelet és Nyugat gazdasági hídjává válik.

Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára is méltatta a beruházást, kiemelve, hogy Debrecen az ország egyik legdinamikusabban fejlődő térsége.

Az ilyen fejlesztések továbbgyűrűző hatással bírnak: új vállalatokat vonzanak, erősítik a beszállítói láncot és elősegítik, hogy a magyar munkaerő a megfelelő helyeken kamatoztassa tudását

– fogalmazott.

Az ünnepség zárásaként egy időkapszulát helyeztek el az alapkőben, amely jelképes üzenetet hordoz a következő generációk számára. Ezt követően a résztvevők közösen helyezték el a SZINPARK logisztikai központ alapkövét.

Fotó: Facebook/Papp László