Kurunczi Zoltán debreceni atléta

Elhunyt Kurunczi Zoltán 15-szörös világ- és sokszoros Európa-bajnok debreceni atléta

Helyi hírek Sport

86 éves korában elhunyt Kurunczi Zoltán, a 15-szörös világ- és sokszoros Európa-bajnok szenior rúdugró – közölte a Magyar Atlétikai Szövetség.

Megemlékezésükben azt írják, Zoli bácsi nagyszerű sportember és nagyon kedves sporttárs volt. Mindig segítőkészen állt akár a versenytársaihoz is, és szívesen segített a tanácsaival a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola büszkesége, aki Debrecenben élt, de talán kevesen tudják, hogy a bánsági Gátalja szülötte.

Fiatalon futballozott is, ám aztán az atlétika mellett döntött, és több mint hat évtizeden át űzte rendületlenül, eleinte hármasugróként. Hozzáállását jól tükrözi az egyik utolsó versenye, a 2019-es toruni fedett pályás szenior világbajnokság után adott nyilatkozata:

„Az én korosztályomban, a nyolcvan év felettiek között kilencen indultunk, együtt a nyolcvanöt évesekkel. Sajnos elhúzódott a verseny, így kétszer kellett melegítenem, és a tervezett Európa-csúcsot nem sikerült megdöntenem. De ami késik, az nem múlik! Mindemellett távolugrásban is indultam, ahol negyedik lettem, azonos eredménnyel a harmadikkal. A magyar csapat a lelkes hölgyeknek köszönhetően remek hangulatot teremtett, felemelő volt így az eredményhirdetés.”

Annak az évnek a végén megkapta a Magyar Atlétikai Szövetség életműdíját.