Rendhagyó programokkal készül 10. születésnapjára a debreceni Agóra

Helyi hírek

2015. február 10-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt Debrecenben az Agóra Tudományos Élményközpont, amely azóta a régió meghatározó intézményévé vált. Programjain az elmúlt tíz évben csaknem 370 ezren vettek részt. Az Agóra születésnapját idén is különleges rendezvénnyel ünneplik meg.

A szervezők közleménye szerint a keleti régióban egyedülállónak számító intézmény elsődleges célja a természettudományok népszerűsítése és a tudományos ismeretterjesztés szórakoztató, kreatív módon. Emellett kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek és fiatalok érdeklődésének felkeltésére a természettudományok és a természettudományos pályák iránt.

Az Agórát tanév közben hétköznapokon elsősorban általános és középiskolás csoportok látogatják az ország minden tájáról, míg hétvégén és a szünidőben inkább családokat és évről évre egyre több turistát fogadnak. A színes napi programkínálat interaktív játékokat, kísérleti bemutatókat, ismeretterjesztő előadásokat és foglalkozásokat kínál. Emellett Botanikus Kerti séták, nyári táborok, klubfoglalkozások és hétvégi tematikus programok is várják a gyerekeket és a felnőtteket.

Az Agóra küldetésének és feladatainak teljesítését egy egyedi, folyamatosan bővülő eszközpark segíti. Az interaktív tér játékaitól kezdve a 3D nyomtatókon át a csillagászati távcsövekig és a planetáriumig számos modern eszköz áll a látogatók rendelkezésére. Az elmúlt 10 évben olyan különleges rendezvények is helyet kaptak az élményközpontban, mint például a FIRST LEGO League Nemzetközi Robotverseny, az NI Akadémia előadásai, a Science on Stage Hungary Fesztivál és a TechCsajok – természettudományos pályaválasztó. Az Agórában emellett képzőművészeti kiállításokat, koncerteket és legutóbb a Múltidéző hologram című tárlatot is megrendezték, amelynek segítségével a látogatók tapintható közelségbe kerülhettek a magyar és az egyetemes technikatörténet egy fontos szeletével.

Az országban egyedül az Agórában érhető el a BASF Kölyöklabor és a Chemgeneration program, méghozzá 2016 óta. A foglalkozások során az elmúlt években több mint 20 ezer diák végzett itt kémiai kísérleteket különböző témakörökben. Többek között kideríthették, hogyan változnak hő hatására a színek, milyen folyadékkal lehet kimutatni a C-vitamin jelenlétét egy gyümölcsben, illetve mely műanyagtípusok bonthatók le néhány héten belül.

Nagy érdeklődés mellett működik 2021 óta az élményközpontban a WATCH elnevezésű, kimondottan lányoknak szóló pályaorientációs program, amelyet az NI (now part of Emerson Test & Measurement Business) támogat. A programban részt vevő fiatalok kipróbálhatják magukat a mérnöki tudományterületeken, és egy alapozóképzést követően részt vehetnek egy valódi, XXI. századi projekt megvalósításában. Ezek közül több is állandó helyet kapott az Agóra interaktív terében, például a Lézerhárfa, a Szervomotoros óra, a Plazmatányér és a Forgó lótusz.

Az élményközpontban a kezdetek óta kiemelt szerepet kap a digitális kompetenciák fejlesztése és a robotika. Az Agóra csapatai évről évre nagy sikereket érnek el rangos hazai és nemzetközi robotikaversenyeken.

A jubileum alkalmából rendhagyó programokkal készülnek az élményközpont munkatársai. Az Agóra születésnapi hétvégéjén, 2025. február 8-án, szombaton és február 9-én, vasárnap a természettudományok legjei állnak majd a középpontban. A látogatók megismerhetik a világ legszínesebb állatait, az űrkutatás legnagyobb bravúrjait, a legextrémebb sportteljesítményeket és a legrégebbi matematikai érdekességeket. Az érdeklődők megtudhatják például, hogy melyik állat tartja a hosszútávfutás rekordját, hogyan téríthető el egy aszteroida, és lehet-e focimeccset játszani a Kilimandzsárón.

A résztvevők emellett bemutatót láthatnak az Agóra legnépszerűbb kísérleteiből, és találkozhatnak táncoló-éneklő robotokkal is. Az már 2016 óta hagyomány, hogy az Agóra születésnapi programjai kedvezményes jeggyel látogathatók. A belépő ára ezen a hétvégén gyerekeknek és felnőtteknek egységesen 1900 Ft/fő. A születésnapi hétvége részletes programjairól az Agóra tavaly megújult weboldalán lehet tájékozódni.

Ugyancsak az Agóra weboldalán érhető el az a rajzpályázat, amelyet „10 éves az Agóra” címmel hirdetett meg az élményközpont óvodások és általános iskolások számára. A gyerekek két téma közül választhatnak: „Az én Agórám” vagy „Az első találkozásom a tudománnyal”. A pályamunkákat 2025. március 9-ig lehet beadni, a legjobb alkotásokat pedig egy kiállítás keretében mutatják be az élményközpontban.