Fidesz: ma azok tüntettek, aki soha semmit nem tettek Debrecenért

Helyi hírek

Közleményben reagált a debreceni kormánypárti frakció a szombati akkugyárak elleni tüntetésre.

A mai tüntetésen is bebizonyosodott, hogy a debreceniek nem ültek fel a politikai hisztériának. Ahogy eddig is, úgy ma is idegenek jöttek megmondani nekünk debrecenieknek, hogy mit csináljunk. Összenő, ami összetartozik! Ahogy láthattuk színtiszta politikai provokáció keretében a Tisza Párt, a bukott baloldali pártokkal és a külföldről finanszírozott álcivil szervezetekkel karöltve riogatták a résztvevőket és folytatták a két éve megkezdett hisztériakeltést az ipari parki fejlesztések ellen!

Debrecen jövőjéért tenni akarók tegnap több, mint 450 fát ültettek el. Több, mint ötszázan gyűltünk össze, hogy szebbé és jobbá tegyük városunkat. Ma ennyien gyűltek össze a Kossuth téren, hogy folytassák a hisztériakeltést Debrecen és szeretett városunk fejlődése ellen. A különbség »csak« annyi, hogy a faültetésnél mindenki debreceni volt. A mai tüntetésre pedig a Dunántúlról, Budapestről érkeztek olyanok, akik soha semmit nem tettek ezért a városért.

Az elmúlt több, mint negyed évszázadban arra esküdtünk fel, hogy Debrecenben a biztonság, a fejlődés és a jólét határozza meg a mindennapjainkat! Ezért dolgozunk!

– közölte a Fidesz.

Közvetítések a szombati tüntetésről:

Akkumulátorgyár-ellenes tüntetés Debrecenben: ÉLŐ közvetítés

Tüntetés Debrecenben: megérkeztek a Déli Ipari Parkba